Nyitókép: MTI/AP/TASR/Michal Svítok

Csak július közepén tetőzhet a járvány Szlovákiában

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2020. március 31. 15:30
Az aktuális előrejelzés szerint 110 nap múlva tetőzhet Szlovákiában a koronavírus-járvány. Ekkor nagyjából ezer embernek lesz szüksége mesterséges lélegeztetésre és mintegy 7 ezer, súlyosabb tüneteket mutató páciens fog kórházi ellátásra szorulni.

Kedd reggelre 363-ra nőtt az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma Szlovákiában. Hétfőn 688 mintát vizsgáltak meg összesen, ezek közül 661 negatív eredménnyel zárult. A 27 új regisztrált fertőzött közül kilencen 60 év felettiek. Igor Matovič miniszterelnök kedd délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta, a frissen ismertetett adatokban már a magántulajdonban lévő laboratóriumok által végzett tesztek eredményei is fellelhetők. A kormányfő szerint a 688 tesztből nagyjából 200-at végeztek magántulajdonban lévő laboratóriumban.

Az Egészségpolitikai Intézet által kiadott nyilatkozat szerint

a járvány Szlovákiában nagyjából 110 nap múlva éri majd el a tetőfokát,

feltehetően július közepén. Martin Smatana, az intézet vezetője hangsúlyozta, hogy a bevezetett szigorú intézkedéseknek köszönhetően Szlovákiának sikerült más útra lépnie, mint amelyen Olaszország, Spanyolország vagy New York állam jár jelenleg. Smatana úgy véli, ha hosszú távon sikerül kitartani a szigorú intézkedések mellett, akkor Szlovákia aközé az öt ország közé tartozhat, amelyek a legjobban vették az akadályokat a járvány idején.

Marek Krajčí egészségügyi miniszter korábban elmondta, a prognózis minden nap az aktuális számok alapján frissül, folyamatosan hozzáadódnak az újonnan regisztrált betegek és a bevezetett intézkedések is, amelyeket szükség szerint változtat majd a törvényhozás. A tárcavezető elismerte, hogy az intézkedések várható eredményeit csak 40 százalékos valószínűséggel tudják előre jelezni.

Krajčí közölte, hogy július közepére nagyjából

ezer betegnek lesz szüksége mesterséges lélegeztetésre,

és mintegy hétezer, súlyosabb tüneteket mutató páciens szorul majd kórházi ellátásra. A becslések szerint a járvány tetőzésére megközelítőleg 170 ezer szlovák állampolgár fertződik majd meg a vírussal. „Ilyen fejlemény várható, ha a betegség terjedésének csökkentésére irányuló jelenlegi intézkedéseket fenntartjuk, illetve betartjuk” – tette hozzá Szlovákia egészségügyi minisztere.

Marek Krajčí arról is tájékoztatott, hogy a járvány kezdete óta 74 százalékkal csökkent a véradók száma az országban. Arra kérte az embereket, hogy a kialakult helyzet ellenére is adjanak vért. A járvány előtt hetente átlagosan 3400 véradó volt az országban, a számuk azonban mostanra heti 887-re csökkent. A Nemzeti Transzfúziós Szolgálat múlt heti felhívása óta 3688 véradó jelentkezett.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Július közepén tetőzhet Szlovákiában a járvány
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást