Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Csehország drasztikus döntést hozott

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2020. március 18. 19:19
Csehországban a koronavírus miatt kialakult súlyos helyzet miatt a kormány újabb rendeleteket hozott, ezek egyike, hogy éjféltől a köztereken mindenki csak eltakart szájjal és orral jelenhet meg. A kormány arra kéri a lakosságot, hogy viselkedjenek felelősen.

Csehország a védőfelszerelések hiányával küzd. A cseh kormány azt ígérte, hogy hétfőre 5 millió kínai arcmaszk érkezik az országba, kedden azonban Andrej Babiš kormányfő elnézést kért a téves információért.

„Hétfőre ígérték nekünk a rakományt, ötmillió arcmaszkot. Azt a téves információt kaptam, hogy egy cseh cég már kifizette az árut, aztán kiderült, hogy nem is Kínáról volt szó, úgyhogy elnézést kértünk a kínai nagykövettől,

most pedig mindenkitől elnézést kérünk”

– mondta Babiš.

A kormányfő hétfőn még azt állította, hogy neki nem kell maszkot viselnie, kedden azonban már ő is maszkkal az arcán nyilatkozott, a veszélyhelyzet kihirdetése óta először. Szerdán már Prágában és a libereci járásban is kötelező volt a száj és az orr eltakarása nyilvános helyen, a maszk azonban továbbra is hiánycikknek számít. Az emberek sorban állnak a méteráru-boltok előtt. A kormány most azt ígéri, hogy néhány millió maszk érkezik vasárnapig.

Erre égető szüksége lesz a lakosságnak, mert

éjféltől a köztereken mindenki csak eltakart szájjal és orral jelenhet meg, lehet ez védőmaszk, de bármiféle sál vagy kendő is.

A kormányzat emellett úgy döntött, hogy

délelőtt 10 és 12 óra között az élelmiszerboltokban csak a 65 évnél idősebb emberek vásárolhatnak.

A kormány már korábban azt javasolta a 70 évnél idősebb embereknek, hogy lehetőleg ne hagyják el otthonukat. Az idősotthonok lakóinak egyenesen megtiltották, hogy elhagyják intézetüket.

A cseh városok többségében már telefonon keresztül is lehet élelmiszert, meleg ételt rendelni. Az időseknek ugyanakkor számos önkéntes civil szervezet is igyekszik segítséget nyújtani a nehéz helyzetben.

Csehországban szerda délelőtt 464 fertőzöttet tartottak nyilván, hárman súlyos állapotban vannak, hárman pedig már meggyógyultak. A fertőzésgyanús embereket 36 laboratóriumban tesztelik. Eddig több mint 7600 személyt vizsgáltak meg. A kormány felelősségteljes hozzáállást kér a lakosságtól, a felelőtleneknek pedig azt üzeni, hogy további szigorítások várhatók.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kötelezően arcmaszkban kell járniuk a cseheknek KISS
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást