Nyitókép: Pixabay.com

Csehország jelentkezett, hogy egy kicsit később, de segít Kínának

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2020. február 18. 19:50
Héttonnányi egészségügyi felszerelést küld Kínába Prága, hogy segítse a koronavírus elleni küzdelmet. Az adományokból összeállított csomagot a hadsereg repülőgépén szállítják egyenesen Vuhanba, ahonnan a járvány elterjedt. A szlovákok már két héttel ezelőtt elküldték a maguk segélyszállítmányát, Peter Pellegrini kormányfő pedig kijelentette, Szlovákia felkészült arra, hogy kiszűrje a koronavírussal fertőzött személyeket a határátkelőkön.

A koronavírussal kapcsolatos friss híreinket ITT találja.

Ján Hamáček cseh kormányfőhelyettes tájékoztatása szerint a humanitárius csomagot több állami hivatal, régió, város és cég adományaiból állították össze,

a szállítmány értéke meghaladja az ötmillió koronát.

A kormány különgépe egyenesen Vuhanba tart majd, de nem Prágából száll fel, hanem Bécsből, február végén vagy március elején.

Andrej Babiš cseh miniszterelnök szerint

a különgép kínai útját úgy időzítik, hogy haza tudja szállítani azokat a cseheket, akik a járvány miatt szeretnék elhagyni Kínát.

A külügyminisztérium közölte, hogy jelenleg nem tudnak ilyen cseh állampolgárokról.

A cseh állam hivatalos humanitárius segélyét, amely mintegy 4,5 tonna egészségügyi felszerelést tartalmaz, viszont még ezen a héten szintén egy különgép viszi Bécsből Vuhanba. A különgépet, amely a cseh segély mellett a hivatalos osztrák,

magyar és szlovén segélyszállítmányt is

Kínába viszi, nagyrészt az Európai Unió finanszírozza – derül ki a cseh közlésekből. A cseh kormány már korábban hatmillió koronát küldött az Egészségügyi Világszervezet által meghirdetett, koronavírussal kapcsolatos segélyprogramba. A szlovák kormány ugyanerre a célra 200 ezer eurót hagyott jóvá. A szlovák segélycsomag pedig február 7-én indult el a 9 millió lakosú Hangcsouba.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő és Denisa Saková belügyminiszter a napokban a szlovák-ukrán határon tettek ellenőrzést, és megállapították, Szlovákia felkészült arra, hogy kiszűrje a koronavírussal fertőzött személyeket a felsőnémeti határátkelőn.

„Minden szükséges felszerelésünk megvan ahhoz, hogy kezelni tudjunk egy ilyen helyzetet a határátkelőn” – mondta Pellegrini, és hozzátette, hogy a schengeni határon zajló gyakorlaton több részleg is együttműködött. „A határőrök és a rendőrség mellett jelen voltak az idegenrendészet egységei, valamint a nagymihályi kórház egészségügyi készenléti egységei is, vagyis több olyan szervezet gyakorlatozott együtt, amelyeknek szükség esetén azonnal reagálniuk kell” – magyarázta a szlovák kormányfő


KAPCSOLÓDÓ HANG:
200218 KUL1 1455 Humanitárius segítséget nyújt Csehország Kínának KISS TUD
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást