Nyitókép: Pexels

Csaknem háromezer embert fosztottak meg szlovák állampolgárságától

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2019. július 16. 08:04
Az állampolgársági törvény miatt kilenc és fél év alatt már 2933-an vesztették el szlovák állampolgárságukat, közülük 117-en a magyar állampolgárság felvétele miatt – közölte a szlovák belügyminisztérium.

Szlovákiában az első Fico-kormány által 2010-ben elfogadott, vitatott állampolgársági törvény eddig 2933 embert fosztott meg szlovák útlevelétől. A pozsonyi parlament a könnyített honosítást szabályozó magyar állampolgársági törvényre reagálva fogadta el a jogszabályt, amely tiltja a kettős állampolgárságot a szlovák állampolgárok számára.

A rendelkezés értelmében elveszíti szlovák állampolgárságát az a személy, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát.

A szlovák belügyminisztérium által vasárnap kiadott adatok alapján Szlovákia polgárai közül a cseh állampolgárság felvétele miatt veszítették el eddig legtöbben, egészen pontosan 681-en a szlovák útlevelüket. A német állampolgárságot felvevők 675-en, az osztrákot 456-an, a britet 329-en és az amerikait 143-an választották.

A magyar állampolgárságot felvevők és így a szlováktól megfosztottak száma 117.

A Fico-féle ellentörvény elfogadása óta különböző kísérletek voltak az enyhítésére, ám egyik sem járt közülük sikerrel. Az állampolgársági törvénnyel foglalkozott az alkotmánybíróság is, de nem mondta ki egyértelműen, hogy alkotmányellenes-e. 2015 februárjától egyéni okokból vissza lehet szerezni a szlovák állampolgárságot. A belügyminisztériumi szabályozás szerint a Szlovák Köztársaság egykori állampolgárai, akik 1993. január 1. után elvesztették állampolgárságukat, kérvényezhetik a visszaszerzését. A kérvény beadása után megvizsgálják, mik voltak az okai az állampolgárság elvesztésének, s megvizsgálják azokat a körülményeket is, amely miatt a kérvényező külföldi útlevélért folyamodott.

2015 februárjától mostanáig 882-en kérvényezték az állampolgárságuk visszaszerzését, közülük 782-nek ezt már megítélték, a többi kérvény elbírálása pedig a belügyminisztérium szerint folyamatban van. A 782-ből 270-en csehek, 146-an britek, 122-en németek, 73-an amerikaiak, 49-en ausztrálok, 35-en kanadaiak, 28-an svájciak és mindössze 11-en magyarok.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
2933-en vesztették el a szlovák állampolgárságukat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást