Nyitókép: pixabay

A briteknek üzenhet a Svájccal keménykedő EU

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. július 9. 08:11
Feszültté vált a viszony Svájc és az Európai Unió között, amiért az alpesi ország nem hajlandó elfogadni az EU egyes kereskedelmi rendelkezéseit. Vajon borulhatnak-e ennek nyomán az évtizedes alkuk, melyek eredményeként külföldiek is dolgozhatnak Svájcban?

Svájc nem tagja az Európai Uniónak, sem a lazább Európai Gazdasági Térségnek, és nem érvényesek az országban az Európai Bíróság rendelkezései. A szövetségi kormány viszont elfogadta az európai állampolgárok szabad mozgását – ezért cserébe 120 különböző egyezmény szabályozza az EU-val fenntartott viszonyát, így a kereskedelmet is.

A felek arról tárgyaltak az utóbbi időben, hogy ezt egy keretmegállapodás váltsa fel, de a megbeszélések elakadtak, amiért

Svájc attól tart, hogy egy az egyben át kell vennie néhány uniós törvényt.

Ennek nyomán az EU júniusban nem újította meg az engedélyt, amely lehetővé tette, hogy területén szabadon lehessen kereskedni svájci részvényekkel.

Svájc erre azzal vágott vissza, hogy bírsággal, sőt börtönnel fenyegette azokat a bankokat és alapkezelőket, amelyek uniós tőzsdéken adnának, vennének svájci papírokat. A vita sokkolta a befektetőket, és nem világos, hogy az mekkora kárt okoz majd.

Az ügyre felfigyelt a brit pénzügyi ágazat is, és Londonban attól tartanak, hogy a kemény brexit esetén hasonlóra számíthat Nagy-Britannia, sőt úgy érzik, amit Svájccal tesznek, az igazából Londonnak szóló figyelmeztetés. „Nem kell Nobel-díjasnak lenni, hogy rájöjjön erre az ember” – mondta a Financial Times üzleti lapnak egy brit befektetési illetékes.

Jelenleg Londonban is szabadon lehet kereskedni több, mint 6200 európai cég részvényével, de az alku nélküli brexit esetén ezt Brüsszel megtilthatja.

Visszatérve Svájc és az EU kapcsolatára, nemcsak a pénzügyi ágazat neuralgikus pont. Az uniós cégeknek például nem tetszik az a svájci szabály, hogy a külföldi dolgozó felvételét egy nyolcnapos türelmi időszaknak kell megelőznie, melynek során a svájci vállalat hazai állampolgárt találhat az állásra. Ez a svájci dolgozókat, illetve az ő bérszintjüket védi. Brüsszel viszont az egységes EU-szabályok elfogadására akarja rábírni Svájcot.

„Az Európai Bizottság veszélyes játékot játszik, ami válságot okozhat Európa egyik legdinamikusabb gazdasági térségében”

– mondta Luca Cirigliano, a Svájci Szakszervezetek Nemzetközi Fejlesztési Osztályának vezetője.

„Mindig is világos volt számunkra, hogy mivel a világ egyik legmagasabb fizetéseket biztosító és magas lakhatási költségekkel rendelkező országa vagyunk, és így meg kell védenünk a svájci dolgozókat a szociális és fizetésdömping ellen. Az EU-dolgozók kizsákmányolás elleni védelmével a saját munkaerőpiacunkat is védjük” – mondta a szakszervezeti vezető arra utalva, miért harcolnak azért, hogy ne lehessen kevesebb bérért külföldieket alkalmazni.

Az illetékes kilátásba helyezte: a nyomásgyakorlás elvezethet oda, hogy a svájciak egy népszavazáson a kétoldalú egyezmények felmondására voksolhatnak.

„EU-barát erő vagyunk, de szociális EU-t és a nemzeti sajátosságokat tisztelő EU-t akarunk”.

Svájcban uniós nyomásgyakorlási eszközként látják az energia kérdését is – a nem tagállam alpesi országot például nem vették be az energiahálózatokról és hálózati kódokról szóló egyezménybe, annak ellenére, hogy az uniós áramszolgáltatás 10 százaléka 40 svájci kapcsolódási ponton halad át.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Svájc és az EU feszült viszonya
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást