Nyitókép: Pexels

Szlovák iszlamista pere Prágában

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2019. január 28. 16:47
A 25 esztendős, radikalizálódott férfi négy éve áttért a muzulmán hitre, felvette az Abdul Rahman nevet. Most terrorcselekmény előkészítésének vádjával áll bíróság elé.

Arról, hogy Dominik K. mikor és hol kezdett el radikalizálódni, a rendőrség nem tájékoztatott, ahogy az sem ismert, milyen terrorcselekmény előkészítésén dolgozott. Lenka Bradáčová cseh állami főügyész csupán azt erősítette meg, hogy valamit tervelt, hozzátéve, hogy a rendőrség már a legelején megakadályozta, hogy további lépéseket tegyen terve megvalósítása felé.

„Radikalizálódására a BIS, vagyis a cseh titkosszolgálat figyelt fel”

– tájékoztatott Bradáčová.

Ladislav Šticha, a BIS szóvivője elmondta, ezért jelentősebb figyelmet szenteltek a férfi tevékenységének, és fokozatosan feldolgozták és detektálták az egyes információkat.

Dominik K. szélsőséges magatartását közösségi profilján észlelték, ahol iszlám témakörben idézeteket és videókat, róla készült katonaruhás és az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető jelzéseket tartalmazó fotókat tett közzé. Letartóztatásakor lakásán a rendőrség különféle vegyi anyagokat és pokolgép készítéséhez szükséges leírást talált. A férfi 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Iszlám radikalistát állítottak bíróság elé Prágában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást