Nyitókép: MTI/AP/Susan Walsh

Donald Trump: "Nem a megfelelő emberrel szórakoznak"

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2018. november 28. 15:32
Elveszítik az állami támogatást – ezzel fenyegette meg Trump amerikai elnök a masszív elbocsátásokra készülő General Motors autógyárat. Egyelőre azonban nem világos, hogy mekkora szövetségi dotációt tud megvonni Trump, aki korábban közölte: nem nézi jó szemmel, ha amerikai cégek külföldre viszik gyártókapacitásaikat.

Két elnöki Twitter-üzenet után kedden három százalékkal értek kevesebbet a General Motors részvényei. Donald Trump dühét az váltotta ki, hogy az ikonikus amerikai autógyártó több mint 14 ezer amerikai dolgozója elbocsátására és gyárak bezárására készül.

Trump azt írta, hogy elkedvetleníti a General Motors és Mary Barra vezérigazgató döntése egyes amerikai üzemek bezárásáról, úgy, hogy közben Mexikóban és Kínában nem zárnak be gyárakat.

"Az Egyesült Államok megmentette a GM-et, és ez a köszönet érte!"

– írta. Most az összes kedvezmény megvonását tervezzük, köztük az elektromos autókra vonatkozó kedvezményeket – üzente a Twitteren.

Az elnöknek a tőzsdei árfolyamot befolyásoló közbelépése után a General Motors gyorsan kiadott egy nyilatkozatot, amely szerint elkötelezte magát amellett, hogy erős gyártókapacitást tartson fent az Egyesült Államokban.

"Értékeljük a kormányzat lépéseit az amerikai ipar versenyképességének növelésére” – írta a cég.

Trump a Twitteren a GM 2009-es csődeljárására utalt, amikor az amerikai és a kanadai kormány masszív pénzekkel tartotta a víz felett a céget. Csak az amerikai kormányzat 39 milliárd dollárt pumpált a vállalatba azzal, hogy részesedést szerzett benne. Komoly volt a veszély, hogy a cég összeomlása esetén a hozzá kapcsolódó 130 ezer ember veszíti el a munkáját. Ez volt a pénzügyi válság éveinek egyik legnagyobb amerikai csődeljárása, melynek során a vállalat megtartotta legértékesebb eszközeit, de el kellett adnia tulajdona egy részét. A későbbi években az amerikai kormányzat eladta GM-részvényeit, de több mint 10 milliárd dollárt veszített rajtuk.

A cég 2015-ben ismét bíróságra ment azt kérve: ne lehessen beperelni olyan visszahívott autók ügyében, amelyeket még a csődeljárás és a mentőcsomag megkapása előtt gyártott.

Trump most azért fenyegetőzik, hogy megakadályozza a korábban az Opelt is birtokló, majd azt eladó GM ohiói, michigani és marylandi gyárainak bezárását.

„Jobb lenne, ha fenemód gyorsan nyitnának egy üzemet Ohióban” – mondta az elnök a The Wall Street Journal üzleti lapnak hétfőn. Hozzátette:

„nem a megfelelő emberrel szórakoznak”.

Ez az állam egyébként azért fontos Trumpnak, mert ingadozó szavazói bázissal rendelkezik, és azt ígérte a lakosoknak, hogy lökést ad az ottani gazdaságnak.

Trump keménykedése ellenére nem volt azonnal világos, hogyan tud a szövetségi kormány ártani a GM-nek, és mennyi adókedvezményt tud megvonni. Jelenleg az elektromos autók vásárlói kapnak 7500 dollár hozzájárulást. Ezt a támogatást akkor kezdik majd fokozatosan felszámolni, amikor az adott gyártó már 200 ezer elektromos kocsit adott el az Egyesült Államokban. A General Motors várhatóan az év végére éri el ezt mérföldkövet, azaz jövő év végére már amúgy sem járna neki a kedvezmény. A helyzetet komplikálja, hogy a GM azt is bejelentette, hogy fokozatosan leállítja az egyik elektromos modell, a Chevrolet Volt gyártását.