Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Sargetini-jelentés: Pozsonyban zárulhat be a visegrádi kör

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. október 18. 15:09
Andrej Danko szlovák házelnök a Szijjártó Péterrel való pozsonyi találkozója során ismételten megerősítette, hogy támogatja Budapestet a Sargentini-jelentésben megfogalmazottakkal szemben. A magyar külügyminiszterrel közösen megerősítették azt a szándékot is, hogy a nemzeti alapon szerveződő pártoknak szorosan együtt kell működniük.

„A szlovák parlamentnek még a mostani ülésszakban foglalkoznia kellene az Európai Unió azon törekvésével, hogy szankciókkal sújtsa Magyarországot és Lengyelországot azokért a lépésekért, melyek az Európai Unió szerint veszélyeztetik az uniós értékeket. A törvényhozásnak továbbá el kellene fogadnia egy határozatot, amellyel Szlovákia Magyarország és Lengyelország oldalára állna a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás kérdésében” – jelentette ki Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke, miután hivatalában fogadta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert.

Danko házelnökként hangsúlyozta, hogy a parlament nem a kormány szolgája, hanem az ország legfőbb törvényhozó szerve. „Ezért törekedni fogok arra, hogy a képviselők segítségével elfogadjunk egy határozatot, amellyel segítenénk a szomszédainknak.

A testvéreinket és a barátainkat, a lengyeleket és a magyarokat senki sem fogja bántani”

– jelentette ki a szlovák törvényhozás elnöke.

Andrej Danko a magyar külügyminiszternek elmondta, mindent el fog követni azért, hogy a parlament elfogadja az említett határozatot, melyet a koalíció is támogat. A házelnök nem ért egyet az uniós eljárással, úgy véli, Brüsszel az eljárás elindításával durván megsértette két szuverén tagállam, Magyarország és Lengyelország jogait.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, ha a szlovák parlament határozatban kiáll Magyarország mellett, akkor a visegrádi négyek tekintetében a kör bezárul. A miniszter elmondta: ez az előterjesztés világosan mutatja, hogy azok a pártok és azok a kormányok, amelyek ragaszkodnak az európai értékekhez, a nemzeti történelmi és kulturális hagyományokhoz, ha szoros együttműködést folytatnak, sikeresek lehetnek az Európai Unió jövőjéről szóló vitákban.

Szijjártó Péter hozzátette, Andrej Dankóval megerősítették azt a szándékot is, hogy a nemzeti alapon szerveződő, a nemzeti identitást, a kulturális, vallási hagyományokat és örökségeket fontosnak tartó pártoknak szorosan együtt kell működniük.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Segítő jobbot nyújt a magyaroknak a szlovák házelnök
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást