Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Közös migrációs cselekvési tervet készítenek a V4-ek a Nyugat-Balkánra

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. október 17. 07:44
A Visegrádi Négyek országainak belügyminiszterei Pozsonyban találkoztak, hogy egyeztessék álláspontjukat az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, ismertebb nevén a Frontex hatáskörének megerősítésével kapcsolatos elképzelésekről.

A Frontex szerepének megszilárdításával legutóbb a salzburgi informális európai uniós csúcstalálkozón foglalkoztak a tagországok vezetői. A vélemények közti törésvonal világosan kirajzolódott akkor is. Angela Merkel üdvözölte, Orbán Viktor elutasította az Európai Bizottság javaslatát a Frontex és az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége szerepének megerősítésére vonatkozóan, mely szerint a határvédelmi ügynökséget valódi uniós határőrséggé tennék, a létszámot 10 ezer főre növelnék, a Frontex költségvetését pedig közel megháromszoroznák.

A V4-es belügyminiszterek ma Pozsonyban egybehangzóan azzal értettek egyet, hogy

a Frontex a külső schengeni határon nem tölthet be határvédelmi szerepet, csupán segítséget nyújthat ahhoz, a határvédelmet ugyanis az egyes tagállamoknak kell ellátniuk saját határaikon.

Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere a találkozót követően elmondta: fontos, hogy az egyes tagállamok megőrizzék szuverenitásukat. Úgy véli, a Frontex minden országban csak az adott állam törvényeivel összhangban fejtheti ki tevékenységét. Hozzátette, visegrádi kollégáival abban is egyetértenek, hogy a menekülthullámot a schengeni határtól a lehető legtávolabbra kell megállítani.

Cselekvési terv a Nyugat-Balkánt érintő menekülthullám feltartóztatására

Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország belügyminisztere arról is egyeztetett, hogyan tudnak hozzájárulni a Nyugat-Balkán területét érintő menekülthullám feltartóztatásához és a menekülthelyzet kezeléséhez. Denisa Saková szlovák belügyminiszter elmondása szerint

megegyeztek az Európai Unión kívüli nyugat-balkáni országokba küldendő emberi erőforrások és műszaki felszerelés koordinálásának módjáról is.

„Levelet küldünk az egyes országokba, amely alapján begyűjtjük az információkat, hogy az egyes nyugat-balkáni államoknak milyen emberi erőforrásokra és technikai, esetleg pénzügyi segítségre van szükségük, és ennek alapján Szlovákia a V4-ek soros elnökeként kidolgoz egy cselekvési tervet. Ez kiindulási alapként szolgálhat a belügyminiszterek döntéshozatalakor az érintett országokkal megkötendő kétoldalú szerződésekhez a kiküldendő emberi erőforrásokról és műszaki felszerelésről” – fogalmazott a szlovák belügyi tárca vezetője.

Denisa Saková szerint a többi európai uniós tagállamot is arra szeretnék motiválni, hogy hasonlóképpen járjanak el, ha nem kap újfajta mandátumot a Frontex, amely teljesen lefedné az adott területet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
V4-es belügyminiszterek: a menekülthullámot a schengeni határtól a lehető legtávolabbra kell megállítani
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást