Nyitókép: Pixabay

Tanárhiánnyal küzd Szlovákia

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. augusztus 25. 18:00
Szlovákiában több százra tehető a betöltetlen pedagógiai állások száma. Az edujobs.sk portálon csütörtökön több mint 550 szabad pedagógiai pozíció szerepelt, azaz összesen ennyi óvodai és általános iskolai tanítóra, középiskolai tanárra, illetve nevelőre, pedagógiai asszisztensre és művészeti iskolai tanárra van szükség az országban. A legjelentősebb hiánnyal Pozsonyban küszködnek.

Az álláshirdetések fele a fővárosi tanintézményeket érinti, amit Marek Tettinger, Pozsony-Újváros szóvivője is megerősített, hozzátéve, hogy elsősorban az alsó tagozaton jelentős a szakemberhiány, de az idegen nyelveket és természettudományi tantárgyakat oktató tanárokban sem bővelkedik a kínálat. „Az álláshirdetésekre rendszerint nyugdíjaztatás előtt álló, vagy a fővároson kívülről érkező pedagógusok jelentkeznek, de az is előfordul, hogy a felkínált pozíciók iránt a megkövetelt szakképesítéssel nem rendelkező személyek érdeklődnek” – vázolta fel a helyzetet Pozsony-Újváros szóvivője.

Szerinte Pozsony másik nagy problémája a nevelőhiány, de más iskolai alkalmazottakra, így takarítónőkre és szakácsnőkre is szükség lenne.

Alena Petáková, a Szlovákiai Általános Iskolák Szövetségének tagja rámutatott, a legfőbb problémát a szakmával járó alacsony bérek, illetve a fővárost jellemző magas megélhetési kiadások jelentik. Bár Pozsonyban akad bőven betöltetlen pedagógusi állás, az ország egyéb régióiból érkező egyetemi végzettségű pályakezdők csak néhány évig bírják ki tanítói munkakörben.

„Abban a pillanatban, amikor komolyan elszánják magukat a családalapításra, vagy párkapcsolatba lépnek, máris távoznak”

– magyarázta Petáková.

Az oktatásügyi tárca ígéri, az elkövetkező két évben jelentős mértékű béremelésre kerül sor. „További két 10 százalékos bérvalorizáción esnek majd át, mégpedig 2019 és 2020 január elsejével” – intett nyugalomra a szaktárca részéről Renáta Vitková. A Szlovákiai Általános Iskolák Szövetségében tömörülő tanárok ugyan üdvözlik a béremelést, ám attól tartanak, mindez nem lesz elégséges.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tanárhiánnyal küzd Szlovákia
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást