Nyitókép: JIM LO SCALZO

Amerikai segítséggel akadályoztak meg német terrortámadásokat

Infostart / InfoRádió - Vincze András (München)
2018. június 20. 13:53
A nem éppen felhőtlen amerikai-német kapcsolat ellenére a jelek szerint olajozottan működik az együttműködés a két ország hírszerző szolgálatai között. Újabb példa erre annak a feltehetően nagy horderejű merényletnek a megakadályozása, amelyre egy Kölnben élő tunéziai férfi készült.

A német államügyészség kiterjedt nyomozást folytat az ügy hátterének felderítésére, valamint az őrizetben lévő gyanúsított esetleges cinkosainak kézre kerítésére. A német hatóságok számára nem ismeretlen a 29 éves tunéziai férfi, aki úgy szerzett letelepedési engedélyt Kölnben, hogy feleségül vett egy német nőt.

Az illetékesek akkor figyeltek fel rá, amikor Törökországon át két alkalommal is megpróbált Szíriába utazni. A szélsőséges iszlám iránti vonzódását azonban mindaddig nem tekintették veszélyesnek, amíg a közelmúltban az amerikai hírszerző szolgálat nem figyelmeztette a német nemzetbiztonsági hivatalt a Szief Alláh H-ként azonosított férfi mesterkedéseire.

Az Egyesült Államok terrorelhárító szervei keresőszavak alapján pásztázzák a világ internetforgalmát, és gyanú esetén nem riadnak vissza telefonbeszélgetések lehallgatásától sem.

Értesüléseiket megosztják Washington szövetségeseivel, így az elmúlt években több németországi merényletnek is sikerült idejében elejét venni. Amerikai adatok alapján tartóztatták le a düsseldorfi al-Kaida csoport tagjait, vagy azt a 22 éves szíriai menekültet is, aki két évvel ezelőtt bombarobbantásra készült Berlinben.

Mint a nemzetbiztonsági hivatal elnöke Kölnben megerősítette, Washingtonból származó figyelmeztetésből indult ki Szief Alláh H folyamatos megfigyelése, majd a lakásán történt rajtaütés. Ennek során jelentős mennyiségű ricinusmagot találtak, amelyből erősen mérgező anyag vonható ki. Szélsőséges iszlám szervezetek az internet útján adnak pontos felvilágosítást, hogy miként lehet ricinus magból akár házilag is biológiai fegyvert előállítani, mert ebből egy csipetnyi is elegendő több ember megöléséhez.

A jelek szerint Donald Trump hivatalba lépése óta eddig

nem változott az együttműködés az Egyesült Államok és Németország nemzetbiztonsági szervei között,

annak ellenére, hogy még az előző amerikai elnök, Barack Obama idején megdöbbenést váltott ki és komoly súrlódásokat okozott Berlin és Washington között az a hírszerzési módszer, amelynek keretében még Angela Merkel kancellár mobiltelefonját is lehallgatták.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Amerikai együttműködéssel akadályoztak meg német terrortámadásokat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást