Nyitókép: JULIEN WARNAND

Kiemelkedő helyen a hadsereg a német költségvetésben

Infostart / InfoRádió - Vincze András (München)
2018. május 17. 19:32
A német törvényhozásban folyik a vita az ország jövő évi költségvetéséről, amely alig 3 százalékkal haladja meg az idei összeget, 341 milliárd euró lesz. Az állami bevételek fedezik a kiadásokat, és így folytatódhat a korábbi adósságok ütemes leépítése is. Egy ellenőrzés során kiderült, hogy a német légierő 128 Eurofighter típusú harci gépe közül jelenleg csupán négy lenne bevethető.

A költségvetés második legnagyobb tételét – a szociális jellegű kiadások után – a védelmi kiadások jelentik, amelyre a kormány 38,5 milliárd eurót ütemezett be, habár a védelmi miniszter ennél jóval nagyobb összeget kért, ezzel parázs vitát válva ki a képviselőház ülésén.

Ursula von der Leyen parlamenti beszédében hangsúlyozta, hogy

2025-ig évente másfél százalékkal fogják emelni Németország katonai kiadásait.

A védelmi miniszter kijelentésével nyíltan elvetette az amerikai elnök követelését, miszerint a NATO tagállamok évente nemzeti össztermelésük legalább kettő százalékát fordítsák katonai célokra. Ennek ellenére az ellenzék élesen bírálta Ursula von der Leyen tervezetét, amelyben a miniszter kiváltképpen az idejétmúlt harci felszerelések korszerűsítését, valamint a védelmi készültség felújítását sürgette.

A fegyverkezést ostorozó nyilatkozatokra válaszolva a kancellár leszögezte, hogy a 38,5 milliárd eurót nem a felfegyverkezésre, hanem védelmi eszközökre fogják költeni. Angela Merkel szerint ebben fontos szerepet játszik a hadsereg digitalizálása, hogy Németország ezáltal is megfelelő választ adhasson Oroszország úgymond hibrid hadvezetésére.

A katonaságot úgy kell felszerelni, hogy eredményesen tudja teljesíteni külföldi megbízatásait, egyben pedig megfeleljen a szövetségesek elvárásainak is

– jelentette ki a kancellár, és a haderő állapotának ellenőrzésével megbízott testület jelentésére utalva hozzáfűzte, hogy reméli, a közeljövőben már nem fognak találni annyi hiányosságot, mint az elmúlt években.

Ezek között szerepelt a harci gépek, valamint katonai helikopterek elavult állapota, valamint az is, hogy számos kaszárnya haladéktalan felújításra szorul. A katonaság állapotának ellenőrzésével megbízott testület példaként hozta fel, hogy a német légierő 128 Eurofighter típusú harci gépe közül jelenleg csupán négy lenne bevethető.