Nyitókép: JAKUB GAVLAK

Újra próbálkozik a kormányalakítással Peter Pellegrini

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. március 21. 14:22
Miután Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök tegnap bejelentette, nem nevezi ki a megbízott miniszterelnök új kormányát, Peter Pellegrini közölte, néhány javaslatot megfontolva újra megpróbálkozik a kormányalakítással. A legkérdésesebb továbbra is a majdani belügyi tárcavezető neve. Az új tervek alapján ezt a posztot a jelenlegi egészségügyi miniszter veheti át. Közben az is biztossá vált, hogy pénteken folytatódnak a kormányellenes tüntetések. 

Andrej Kiska köztársasági elnök ma ismét találkozott a Peter Pellegrini által javasolt új kormány új miniszterjelöltjeivel, köztük Tomáš Drucker egészségügyi tárcavezetővel is, akit azután jelölt a legnagyobb szlovák kormánypárt, a Smer a belügyminiszteri posztra, miután az államfő elutasította ifj. Jozef Ráž, az ismert szlovák rockénekes, Jožo Ráž fiának jelölését.

Pellegrini megjegyezte,

alkotmányos kérdéseket is felvet, hogy Andrej Kiska kedden megtagadta a kormány kinevezését,

és félő, hogy az elnök ezzel túllépte államfői hatáskörét. Hozzátette, hogy az új javaslat, melyet bemutat Andrej Kiskának, már a közös egyeztetés eredménye.

A további lépésekkel kapcsolatban Pellegrini jelezte, hogy ha az elnök még ezen a héten kinevezné az új kormányt, akkor felkérné a parlament elnökét, Andrej Dankót, hogy hívja össze a parlamentet, lehetőség szerint szintén még ezen a héten.

Andrej Kiska ma minden egyes miniszterjelöltet személyesen fogadott az elnöki palotában. A további lépésekről a találkozók után tájékoztat. Peter Pellegrini elmondta,az államfővel való egyeztetések nagyon nyílt hangnemben zajlottak, ezért nem szabadna megtörténnie az újbóli elutasításnak.

A szlovák ellenzéki pártok üdvözölték Kiska keddi döntését, és továbbra is kitartanak amellett, hogy előrehozott választásokra van szükség Szlovákiában.

Hasonlóképpen gondolkodnak az eddigi demonstrációk szervezői is, akik bejelentették, folytatják az „Egy tisztességes Szlovákiáért!” névre keresztelt tüntetéseket. Közleményükben azt írták, eltelt egy hónap a belpolitikai válságot kiváltó kettős gyilkosság óta, és szintén egy hónap azóta, hogy fény derült a kormánypárti politikusok olasz maffiával fenntartott kapcsolataira. „A közvélemény gyökeres változást akar, mert a kormányátalakítás csak kozmetikázás” – áll a tüntetések szervezőinek nyilatkozatában.

Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová gyilkosai ezidáig nem kerültek rendőrkézre. A Speciális Ügyészi Hivatal szűkszavúan csak annyit árult el, hogy a rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást. Jana Tökölyová, az ügyészség szóvivője azt mondta, semmilyen részletet nem közölnek, hogy elkerüljék az eset felderítésének esetleges megnehezítését vagy ellehetetlenítését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Újra próbálkozik a kormányalakítással Peter Pellegrini
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást