Alapvető kérdésben írnák át a brit választási rendszert

Infostart / InfoRádió - Sárközi Mátyás (London)
2018. február 17. 10:30
A választói korhatár Magyarországon is, Angliában is a betöltött 18. évnél kezdődik. Nagy-Britanniában évek óta dolgozik azon egy egyesület, hogy szállítsák le a 16. évre.

Magyarországon a választójogosultság korhatára a nagykorúság, azaz a 18. életév. Így van ez Angliában is, és a kormány nem szívesen hajlik a vonatkozó törvény megváltoztatására. De évek óta folyik kampány azért, hogy

a 16-17 évesek is választójogot kapjanak,

és immár kormánypárti képviselők is csatlakoztak hozzá.

A kampány egyik vezetője csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a választójog megadása a 16 éveseknek immár nem kétséges, csak az a kérdés, hogy mikortól lesz így. Sir Peter Bottomley konzervatív párti honatya nyilatkozott úgy, hogy ha a parlament elé kerül az indítvány, megfelelő számban állnának mellé tory képviselők. Így véli George Osborne volt pénzügyminiszter is, aki London esti tömeglapja, az Evening Standard főszerkesztője.

Kérdés,

érettek-e a 16 évesek az országos politika gyakorlati befolyásolására.

A választójogukért küzdők azzal érvelnek, hogy Angliában egy 16 évesre már nem vonatkozik az iskolakötelezettség, fizethet jövedelemadót és társadalombiztosítási hozzájárulást, házasodhat, beléphet a hadseregbe, és lehet vállalati igazgató. Akkor miért nem szavazhat?

Skóciában a helyi kormányzat már megadta a jogot a 16 éveseknek is, hogy részt vegyenek községi választásokon. Nicky Morgan volt közoktatási miniszter arra mutatott rá: milyen elégedetlenek voltak a 16-17 évesek amiatt, hogy nem szavazhattak a Brexitről.

Az interneten rengetegen szólnak hozzá a kérdéshez, és úgy tűnik, a közvélemény jelentős része nem lelkesedik a változtatás gondolatáért, mert úgy véli, hogy

a 16 éveseknek még nincs elég élettapasztalatuk.

A reform ellenzői azt is megemlítik, hogy a választásokon a 18-tól 24 évesig terjedő korcsoportból szoktak a legkevesebben elmenni szavazni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Alapvető kérdésben írnák át a brit választási rendszert
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást