Páncélosok miatt éleződött ki Berlin és Ankara viszonya

Infostart / InfoRádió - Vincze András (München)
2018. február 15. 20:28
Binali Yildirim török miniszterelnök Berlinben tárgyal, a két ország között régi keletű a feszültség, nemcsak az egy éve Törökországban bebörtönzött német újságíró, Deniz Yücel ügye árnyékolja be a Berlin és Ankara közti kapcsolatot.

A berlini kormány kezdettől követelte a Die Welt című napilap isztambuli tudósítójának feltétel nélküli szabadlábra helyezését. A török származású Deniz Yücelt éppen egy évvel ezelőtt tartóztatták le terrorizmus és kémkedés gyanújával. Azóta Recep Tayyip Erdogan török államfő is külföldi ügynöknek bélyegezte Yücelt, aki tagadja az ellene felhozott vádat.

Angela Merkel kancellár és Sigmar Gabriel külügyminiszter is szót emelt az újságíró érdekében, és Ankara most engedékenységet mutat, legalábbis erre utalt a Berlinben tárgyaló török kormányfő. Binali Yildirim ugyanis a német közszolgálati tévének adott nyilatkozatárban a Yücel-ügy mielőbbi rendezését helyezte kilátásba.

Az interjúban azonban utalt arra is, hogy Szíriában fegyveres fellépés sem zárható ki az amerikai alakulatokkal szemben, ha Washington továbbra is támogatja a kurd felkelőket. Yildirim ezzel mintegy megerősítette Erdogan elnök hasonló kijelentését, amelyben "oszmán pofonnal" fenyegette meg az Egyesült Államokat, ha egységei szír területen változatlanul fedezik a kurdok akcióit.

Mint ismeretes, a Szíriába benyomuló török hadsereg harcban áll a kurdokkal. Emiatt a berlini kormány felfüggesztette a Törökországnak értékesített Leopard típusú páncolosok átadását.

Angela Merkel és Binali Yildirim tárgyalásának megkezdése előtt az ellenzéki Baloldali Párt elnöke, Sarah Wagenknecht arra szólította fel a kancellárt, hogy azonnal hatállyal állítson le minden hadianyag-szállítást Törökországba, az ugyancsak ellenzéki Zöldpárt korábbi vezetője, Cem Özdemir pedig - Deniz Yücel esetén túl - a kurd kérdés beható megvitatását is sürgette.

A Baloldali Párt szóvivője reményét fejezte ki, hogy az Isztambulban egy éve bebörtönzött újságíró ügye nem lesz alku tárgya a német fegyverszállítások folytatásának érdekében.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Páncélosok miatt éleződött ki Berlin és Ankara viszonya
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást