Szövetségeseinek tetszik Trump lépése

Infostart
2017. november 21. 17:27
Az Egyesült Államok ázsiai szövetségesei üdvözölték, hogy Donald Trump elnök „a terrorizmus terjesztőjének” minősítette a nukleáris fegyvereivel fenyegetőző Észak-Koreát. A Fehér Ház szerint a lépés nyomást gyakorol majd a phenjani rezsimre, hogy váljon meg atomarzenáljától.

Trump elnök lépése nyomán az Egyesült Államok további szankciókat vezethet be az így is már szinte maximálisan büntetett Észak-Koreával szemben. Phenjan az ENSZ több határozatát megsértve folytatja rakétaprogramját és nukleáris tesztrobbantásait.

Úgy tűnik, a Fehér Ház mostani lépése tetszik az ázsiai szövetségeseknek, akik korábban attól tartottak, hogy Trump nagyobb kárt, mint hasznot okoz azzal, ahogy Észak-Koreát kezeli.

„Üdvözlöm és támogatom a lépést, mert ez növeli a Phenjanra kifejtett nyomást” – mondta Abe Sinzo japán miniszterelnök.

Dél-Korea közölte, reméli, hogy az új minősítés elősegíti azt, hogy eltűnjenek a nukleáris fegyverek a félszigetről.

Az északiak ugyanakkor azt mondják, hogy soha nem adják fel az arzenált, amely úgymond megvédi őket az amerikai inváziótól. Az Egyesült Államok közel 30 ezer katonát állomásoztat Dél-Koreában az 1950-es évek háborúja nyomán, mely a koreai félsziget megosztásához vezetett.

Washington azt állítja, nem akarja megszállni Észak-Koreát.

Kína, amely másokhoz képest közeli viszonyt tart fent a rezsimmel, de bírálja azt, úgy fogalmazott, hogy tudomásul vették az amerikai döntést.

„Jelenleg összetett a helyzet, reméljük, hogy a felek képesek lépéseket tenni a helyes módon történő tárgyalások, párbeszéd és konzultáció felújítására, hogy megoldják a nukleáris kérdést” – fogalmazott egyik felet sem bírálva a kínai külügyi szóvivő.

Donald Trump a „terrorlistára” való felvételt azzal kommentálta, hogy szerinte Észak-Korea elősegíti a nemzetközi terrort és külföldön történt gyilkosságokban is része volt.

„Maximális nyomást fejtünk így ki, és elszigeteljük a gyilkos rezsimet”

– tette hozzá.

Az ausztrál miniszterelnök pedig hozzátette: „Kim Dzsong Un globális bűnözői hálózatot irányít, fegyvereket, kábítószert csempész és kibertámadásokkal és nukleáris fegyverekkel fenyeget”.

Észak-Korea már korábban is rajta volt az amerikai terroristán egy dél-koreai utasszállító gép 1987-es felrobbantása miatt. Ifjabb George Bush amerikai elnök azonban később cserébe az akkor folyt tárgyalásokon történt előrelépésért törölte a jegyzékből.