Nem teljes az egyetértés a berlini merénylet emléktáblája körül

InfoRádió
2017. november 1. 09:13
Berlinben a tartományi törvényhozás több képviselője is megütközéssel nyilatkozott a tavaly karácsony előtt elkövetett merénylet készülőben lévő emléktáblájáról. Azt kifogásolják, hogy a felirat csupán az áldozatok nevét és nemzetiségét rögzíti, de nem tesz említést arról, hogy a tizenkét emberéletet követelő erőszakot szélsőséges iszlám terrorista követte el.

A második világháború után Nyugat-Berlin szimbólumává vált Vilmos császár emléktemplom lépcsőin rövidesen elhelyezik azokat a kis márványtáblákat, amelyek a tavaly december 19-én elkövetett merénylet 12 áldozatának nevét és nemzetiségét örökítik meg.

A templom előtti téren pedig aranyfestékkel a járdára festett széles vonal idézi majd annak a teherautónak az útját, amellyel Anis Amri tunéziai iszlám terrorista az ott tartott karácsonyi vásár minél több látogatóját próbálta eltaposni.

A merénylet napját is rögzítő feliratot kiegészíti egy reménykeltő fohász is, minden ember békés együttéléséről. Ezt a sommás félmondatot azonban a berlini törvényhozás több ellenzéki képviselője kevesli, mondván, csupán a lényeg marad le az emléktábláról, az, hogy

a terrorcselekmény iszlám erőszakból fakadt.

A merénylet hátterének felderítésével megbízott képviselőházi bizottság elnöke, a kereszténypárti Burkhard Dregger hangsúlyozta, hogy a politikai tapintat mellett azért említést nyerhetett volna az a törekvés, hogy egységbe tömörülünk a szélsőséges iszlám terror fenyegetésének elhárítására.

Az emlékmű kivitelezésével megbízott cég szóvivője ezt azzal utasította vissza, hogy az áldozatok hozzátartozóinak egyetértésével nem történt említés a terror indokáról. Utalt arra is, hogy korábban elhelyezett emléktáblák sem tesznek említést arról, hogy milyen okból történt az erőszak. Így az 1980-ban a müncheni sörfesztiválon elkövetett bombarobbantás színhelyén felállított emlékfal is csak az áldozatokra utal, ahogy a Vörös Hadsereg Frakció nevű szélsőbaloldali szervezet által a legfelső államügyész ellen 1977 tavaszán, Karlsruheban végrehajtott támadás emléktáblája is csupán merényletet említ és az áldozatok emlékének adózik.

A berlini Vilmos császár emléktemplom előtt a terrortámadás elkövetésének első évfordulóján, december 19-én tervezik a komoly vitát kiváltott emlékmű ünnepélyes felavatását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem teljes az egyetértés a berlini merénylet emléktáblája körül
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást