Trump keményeket mondogatott az ENSZ-ben

Infostart
2017. szeptember 20. 07:17
Harcias beszédet mondott az ENSZ-ben Donald Trump amerikai elnök. A célkeresztbe Észak-Korea és Irán került. Az amerikai elnök arra kérte "az erkölcsös államokat", hogy szálljanak szembe a veszélyes országokkal.

Az ENSZ Közgyűlésének nagytermében jobbára csend vagy halk morgás fogadta Donald Trump dörgedelmeit. Az amerikai elnök arról beszélt, hogy „bolygónk baja a lator államok kis csoportja”.

„Ha az igazak nem szállnak szembe a kisszámú gonosszal, akkor a gonosz győz majd” – fejtegette.

Trump nagyívű ENSZ-beszédének egyik céltáblája Észak-Korea volt. Kiemelte, hogy a rezsim éhezteti saját lakosait és külföldieket rabolt.

Majd jött a szinte borítékolható, ellentmondásos megjegyzés:

„Az Egyesült Államok erős és nagy türelemmel bír... de ha rákényszerítenek arra, hogy megvédjük magukat vagy a szövetségeseinket, akkor nem lesz más választásunk, totálisan meg kell majd semmisítenünk Észak-Koreát”.

„A Rakétaember öngyilkos missziót indított maga és rezsimje ellen” – mondta, Kim Dzsong-un észak-koreai vezetőre utalva.

Trump azt is közölte: Amerika kész katonai akciót indítani, de remélhetőleg erre nem lesz szükség, ha a világ összefog a Phenjani rezsim megfékezésére.

„Erre való az ENSZ, lássuk, mire képesek!” – tette hozzá.

A beszédet sokan George Bush volt elnök 15 évvel ezelőtti „Gonosz Tengelye” beszédéhez hasonlították és nem véletlenül. A következő célpont a korábban nukleáris ambíciókat dédelgető Irán volt.

Az elnök itt a várakozásoknak megfelelően megpróbált éket verni az iráni nép és vezetői közé. „Az egész világ tudja, hogy Irán jó népe változást akar és az iráni vezetés az amerikai haderőn kívül a leginkább a saját népétől fél” - tette hozzá.

Trump következetes maradt az elnökválasztások előtti önmagához: élesen bírálta az Obama-kormányzat alatt Iránnal kötött nemzetközi atomalkut.

„A megállapodás szégyen az Egyesült Államoknak. Még nem zártuk le az ügyet, higgyék el nekem!”

Az elnöknek nem egészen egy hónapja van, hogy megerősítse vagy cáfolja, hogy az irániak betartják-e az atomalku feltételeit.

Iránnal kapcsolatos megjegyzéseit néma csend kísérte, mivel még Amerika szövetségesei is úgy látják, hogy Irán betartja-e a rendelkezéseket.

Egyedül Netanjahu izraeli miniszterelnök tapsolta meg.

Trump beszédének egyetlen része váltott ki tapsot, amikor közölte: „amerikai elnökként Amerikát teszi az első helyre, csakúgy, mint ahogy a többi vezető a saját országával teszi ugyanezt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Trump keményeket mondogatott az ENSZ-ben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást