A németek kevésbé tartanak a hétvégi választástól, mint a V4-ek?

Infostart
2017. szeptember 20. 17:02
A Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap szerint Közép-Európa, azon belül is a visegrádi országok jobban tartanak a hétvégi németországi választásoktól, mint maguk a németek.

Németországban szeptember 24-én, azaz e hét végén, vasárnap szövetségi választásokat tartanak, amelyeken a jelenleg 630 tagú Bundestagba, a német parlamentbe választanak képviselőket.

Ha hinni lehet a legfrissebb közvélemény-kutatások eredményének, akkor a választások várható győztese, az Angela Merkel jelenlegi kancellár vezette jobbközép CDU/CSU a szociáldemokratákat (SPD) választja koalíciós partnernek, és a külügyminiszteri széket a visegrádi országokat gyakran keményen bíráló Martin Schulz foglalja majd el. A Hospodárske Noviny rámutat, hogy mindez nyugtalanítja a visegrádi országokat.

A lap azt is megjegyzi, hogy a szorosabb európai uniós összefogásra való törekvés a német választások után várhatóan megerősödik. A németek és a franciák dominanciája főként Lengyelország számára lesz kedvezőtlen. Varsó olyan szerencsétlen módon húzta elő a német politikai kártyát, – elsősorban a második világháborús jóvátételi követelésekkel – ami Prága és Pozsony számára teljesen érthetetlen. „A kár hatalmas, a lengyelek pedig ott is ártanak önmaguknak, ahol nem is kellene” – írta a Hospodárske Noviny.

A jegyzetíró kiemelte, hogy Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök másképp viselkednek. Fico nemrégiben felfedezte magában a „nagy európait”, és nyíltan kijelentette: Szlovákia az Európai Unió magjához akar tartozni, ami egyértelmű utalás arra, hogy nem keresi majd a konfliktust Angela Merkellel és Emmanuel Macronnal.

A lap Orbán Viktorral kapcsolatban megjegyzi, hogy a magyar kormányfő soha nem lépte át azt a határt, amelyre Berlin figyelmezteti. Vagyis a menekültválság nem gyengítette meg annyira Angela Merkelt, hogy Orbán Viktor a lengyelekkel együtt képes legyen az Európai Unióban keresztülvinni azt az új koncepciót, amely megszilárdítaná a nemzetállamok szerepét.

Bár Németországnak a választás után nagy valószínűséggel nem lesz új kancellárja, várható, hogy az eddiginél aktívabb Európa-politikát fog folytatni, ami az euroszkepticizmussal egyre inkább kokettáló visegrádiak számára elég radikális változást fog jelenteni – zárja jegyzetét a cseh Hospodárské Noviny.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A németek kevésbé tartanak a hétvégi választástól, mint a V4-ek?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást