Fontos uniós találkozót kezdeményezett a V4-ek fele

InfoRádió
2017. szeptember 5. 20:25
Várhatóan október közepén rendezik meg Pozsonyban a kettős élelmiszer-minőség ügyében az Európai Unió, illetve a kérdésben érintett tagállamok vezető politikusainak részvételével azt találkozót, melyet Csehország és Szlovákia indítványoz. A szlovák kormányfő a V4 együttműködésről is beszélt.

A tervezett találkozóról Robert Fico és Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök azt mondta: azon Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és a kettős élelmiszer-minőség gyakorlata által érintett országok vezetői mellett utóbbiak szakpolitikusai és a témában illetékes uniós biztosok, valamint agrárszakemberek vennének részt. „Elvárom, hogy a bizottság olyan irányelveket szabjon, amelyek betartása mellett az érintett országokban megszűnnek az élelmiszerek kettős minőségét eredményező praktikák” – jegyezte meg Robert Fico.

A szlovák kormányfő – ahogy korábban már több ízben is – komoly politikai problémának nevezte az élelmiszerek kettős minőségének gyakorlatát, mivel szerinte ez olyan hátrányos megkülönböztetés, amely másodrangúvá teszi az uniós állampolgárok egy részét.

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kijelentette, arra számít, hogy az októberi találkozón közelebb kerülhetnek a probléma megoldásához, illetve hogy ott az Európai Bizottság képviselői felvázolják majd a konkrét megoldásra vonatkozó elképzeléseiket.

A kormányfői találkozón szó volt a többsebességes Európáról alkotott elgondolásokról is. Robert Fico ezzel kapcsolatban megjegyezte, azt szeretné, ha Csehország kivenné a részét az Európai Unió magjának kialakításáról szóló tárgyalásokból.

Fico továbbá hozzátette, hogy a visegrádi együttműködést nem fenyegeti a megszűnés veszélye. „Szlovákia rendkívül fontosnak tartja a visegrádi formációt, azonban ez nem gátolhatja meg országainkat abban, hogy a V4-ek mellett ne folytassunk párbeszédet Németországgal és Franciaországgal” – hangsúlyozta a szlovák miniszterelnök, s egyúttal támogatta azt az elképzelést, hogy az eurót nem használó államok számára megfigyelői státuszt alakítsanak ki az eurózóna ülésein.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Októberben tárgyalnak a kettős élelmiszer-minőségről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást