Elhagyják a bankok Londont

Infostart
2017. július 25. 12:58
A Brexit miatt költöznek a bankok. A német kancellár eddig is minden követ megmozgatott, hogy Frankfurt legyen az Európai Unió pénzforgalmi központja, de a francia és az ír kormány is erőfeszítéseket tesz az óriásbankok megnyerésére.

Az állami német bankfelügyeleti hivatallal - Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht (BAFin) - eddig már több mint 20 óriásbank lépett kapcsolatba, hogy előkészítse londoni kirendeltségének áttelepítését Frankfurtba. A Bank of America már az ír főváros, Dublin mellett döntött, míg versenytársa a Citygroup Frankfurtot választotta európai székhelyéül.

Az Európai Unió pénzügyi rendelkezései értelmében csak azok a bankok kínálhatnak hiteleket vagy más pénzügyi szolgáltatásokat az EU immár csak 27 tagállamában, amelyek megfelelő engedéllyel rendelkeznek és kirendeltségük valamelyik tagállam területén működik.

Az állami német bankfelügyeleti hivatal, a Báfin, igazgatója közölte, hogy Frankfurt kedvező eséllyel pályázik a legjelentősebb bankok meggyőzésében. Mint Raimund Röseler elmondta, eddig már több mint 20, eddig Londonban működő óriásbank megbízottjával tárgyalt. Utalt azonban arra is, hogy néhány pénzintézet a jövőben az Európai Unió területén akár több helyen is nyithat fiókot ügyleteinek intézésére.

Tény azonban, hogy

a bankok máris közel 14 ezer munkahely Londonból történő áttelepítésére tettek előkészületet,

ami súlyos csapást jelent a brit fővárosra.

Míg Párizs eleganciájával, és 50 százalékos adókedvezmény felajánlásával próbál hatni a bankárokra, addig Frankfurt a már kiépült és olajozottan működő vállalati infrastruktúrát tudja felkínálni, valamint azt, hogy a város nemcsak a német nemzeti bank szerepét betöltő Szövetségi Jegybanknak, hanem az euróövezetet alkotó országok valutája felett őrködő Európai Központi Banknak is otthont ad.

Noha az Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb pénzintézete, a Bank of America már Dublinba tette át európai központját, Írország helyzetét némileg bizonytalanná teszi hosszú, közös határa a brit fennhatóság alatt álló Észak-Írországgal, ha majd Nagy-Britannia kiválik az Európai Unióból.

Azonban Frankfurtban sem rózsás minden, ugyanis a város ingatlan szempontból nem volt felkészülve a hirtelen költözési hullámra, idén máris 36 százalékkal több irodahelyiséget adtak bérbe, mint tavaly, az üresedések összterülete a folyamatos építkezés ellenére is a lélektani tízszázalékos szint alá süllyedt, és jelenleg alig akad nagyobb, egybefüggő irodai terület.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elhagyják a bankok Londont
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást