Kiderült, mi állt a dízelbotrány hátterében

Infostart
2017. július 24. 10:12
Németországban újabb fordulatot vett a dízelbotrány. Ezúttal azonban nem csupán az emissziós értékek meghamisítása áll a gyanú középpontjában, hanem az, hogy az öt német autógyár már évek óta súlyos verseny-jogsértést követ el. A gépkocsigyárak egyebek között egyeztetettek abban a kérdésben is, hogy miként játsszák ki a klímaváltozás megakadályozása érdekében megszigorított emissziós előírásokat.

A Volkswagen, az Audi, a Porsche, a BMW és a Daimler még az ezredforduló előtt megállapodott a szabad verseny kiiktatásában. Több mint hatvan munkacsoportban, csaknem kétszáz szakember részvételével egyeztettek titokban technológiai és beszállítói ügyekről, valamint a gyártási költségekről.

Az ügyre közvetve derült fény, ugyanis a kartellhivatal múlt nyáron házkutatást tartott a Volkswagen wolfsburgi központjában, mert úgy értesült, hogy az acélárak korlátozása érdekében az autógyárak összefogtak egymással.

Ezt követően a Volkswagen önfeljelentést tett a más területre is kiterjedő titkos egyeztetésekről. Nem sokkal ezután a Mercedes kocsikat gyártó Daimler is követte a Volkswagen lépését abban a reményben, hogy ezáltal jelentős mértékben csökkentheti a versenyjog durva megsértése miatt kiszabható büntetést.

A Der Spiegel című hírmagazin, valamint a gazdasági napilap, a Handelsblatt már a német történelem alighanem legnagyobb szabású kartellezési ügyéről ír.

Beszámolóik szerint a 2015 szeptemberében kirobbant dízelbotrányt feltehetően az okozta, hogy a gyártók egyeztettek arról is, mekkora önálló tartályrendszer szükséges a dízelmotorral működő kocsiknál a kipufogógáz tisztítását szolgáló AdBlue adalékanyag megfelelő méretű használatához.

Mivel a nagy térfogatú tartályt drágállták, abban állapodtak meg, hogy kisebb tárolórendszerrel szerelik fel a dízelautókat, azonban így már nem lehetett elegendő AdBlue-t keverni az üzemanyaghoz a szigorú emissziós előírások teljesítése végett, ezért a károsanyag-kibocsátás manipulálásával igyekeztek gondoskodni arról, hogy a dízelautók vizsgálati körülmények között ne lépjék túl a határértéket.

Az ügyben a német kartellhivatal mellett az Európai Bizottság is vizsgálatot indított.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kiderült, mi állt a dízelbotrány hátterében
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást