Trump mentőövet dobott Maynek

Infostart
2017. július 10. 15:26
Theresa May miniszterelnök a hamburgi G20-as találkozóról visszatérve megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a Brexit-folyamat fölött legújabban gyülekező felhők oszladoznak.

Szombaton ugyanis 50 perces négyszemközti megbeszélést folytatott Donald Trump amerikai elnökkel, aki biztosította őt arról, hogy Amerika a Brexit után a lehető leggyorsabban nagyszabású kereskedelmi megegyezést köt Nagy-Britanniával.

Mialatt Theresa May távol volt, Angliában erőre kaptak a Brexit ellenzői.

Képviselők és főrendi házi tagok hangoztatták, hogy

megkísérlik jogi úton-módon megtorpedózni a Brexitről szóló törvényjavaslatot.

Ennek benyújtására csütörtökön fog sor kerülni, éppen Theresa May kormányfői hivatalba lépésének az első évfordulóján.

A miniszterelnök asszony azonban bizakodva néz e belpolitikai csata megvívása elé, mert hivatkozhat Donald Trump ígéretére.

A Brexit-ellenzők legfőbb érve ugyanis az, hogy a brit gazdaság nagy kárt szenved az uniós elszakadás miatt. Erre vághatja rá Theresa May, hogy "ugyan már, Amerika minden nehézséget megold."

A brit kormányfő elmondta szombaton, hogy Hamburgban Trump mellett más vezetőkkel is tárgyalt, és Kína, Japán, valamint India szintén kész mindkét fél számára kedvező kereskedelmi egyezményeket kötni Londonnal.

"Ez azt mutatja" - mondta Theresa May -, "hogy a világ bízik a brit árucikkek és szolgáltatások minőségében, a brit gazdaság erejében és általában a britekben."

Donald Trump szerint

Nagy-Britannia mit sem veszít majd erejéből a Brexit után.

Ugyanakkor éppen Philip Hammond pénzügyminiszter hangoztatja, hogy úgymond "őrültség lenne megszakítani a szoros kapcsolatokat Brüsszellel a Brexit után." Amire valójában nem készül a brit kormány, legfeljebb a "szoros" jelző használata lehet kétséges.

Az sem öröm Theresa May számára, hogy David Davis Brexit-ügyi miniszter szerint jó lenne, ha az októberi konzervatív pártkonferencián eloszlatná a bizonytalanságot, és elárulná, meddig akar miniszterelnök maradni. Cukorbetegségére hivatkozva bármikor módjában lenne leköszönni.

Általában az a nézet, hogy a parlament meg fogja szavazni a Brexit-törvényt.

A hamburgi eszmecsere során Donald Trump elnök egyébként megerősítette, hogy ellátogat Londonba.

A Sunday Times cikkírója ehhez hozzáteszi: "Vajon akkor is Theresa May lesz még a miniszterelnök, amikor Donald Trump ideérkezik?"


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Trump mentőövet dobott Maynek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást