Megvan, mi lenne az új Európai Valutaalap célja

Infostart
2017. július 5. 08:03
A német kancellár bejelentette, hogy fontolóra veszi egy európai valutaalap létrehozásának támogatását.

Angela Merkel a két német kereszténypárt választási kampányprogramjában említette a Nemzetközi Valutaalap mintájára létesítendő pénzügyi intézményt, amelynek feladata az euróövezet fizetési problémákkal küzdő tagállamainak megsegítése lenne.

A kancellár tegnap tett nyilatkozatában járható útnak minősítette egy európai valutaalap megteremtését, amellyel szükségtelenné tehetnék a Nemzetközi Valutaalap bekapcsolását az euróövezet tagállamainak pénzügyi mentőakcióiba. A terv nem teljesen újkeletű, ugyanis Berlinben már kora tavasszal is szóba került a téma, de a jelek szerint akkor semmilyen visszhangra sem talált.

Most azonban, Emmanuel Macron francia elnökké választásával, új szelek fújnak Párizs felől és – mint Angela Merkel fogalmazott – az új francia kormánnyal együttműködve már megvalósíthatónak tűnik a kizárólag európai pénzügyekre szakosodó új valutaalap.

Ez a már működő Európai Stabilitási Mechanizmus tovább fejlesztéséből jöhetne létre – mondta a kancellár, és emlékeztetett arra, hogy a Stabilitási Mechanizmus kulcsszerepet játszott Görögország pénzügyi csődjének megakadályozásában. Kifejtette, hogy olyan intézményt képzel el, amely helyettesíthetné a Nemzetközi Valutaalapot az euróövezetet alkotó országok esetleges fizetési válságának megoldásában.

A fontolóra vett európai valutaalap feladata lenne a bajba jutott országok gazdasági helyzetének elemzése és ennek alapján mentőintézkedések kidolgozása, ezek feltételeinek semmibe vétele esetén pedig az érintett kormányokra kimondandó büntetések indítványozása.

A kancellár hangsúlyozta azonban, hogy a valutaalap elsődleges célja a korai riasztás lenne, ha az euróövezetben valahol pénzügyi rendellenességek lépnének fel. Angela Merkel utalt arra is, hogy hosszabb távú tervről van szó, úgyhogy a téma nem is került fel a francia-német kormányközi tárgyalások jövő héten esedékes fordulójának napirendjére.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Európai valutaalap is legyen?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást