A lakásépítési rekord ellenére nem minden rózsás

Infostart
2017. május 28. 09:26
Németországban az ezredforduló óta nem épült annyi lakás, mint az elmúlt évben. Ez egyrészt a fokozódó igényekre, másrészt viszont a rendkívül előnyös hitelekre vezethető vissza. Ennek ellenére – kiváltképpen a nagyvárosokban – egyre nehezebb jutányos bérű lakáshoz jutni, holott a kormány háromszorosára emelte a szociális lakások építésének támogatását.

Tavaly – az előző esztendőhöz viszonyítva

12 százalékkal több lakás épült és így 278 ezer új otthon kulcsát adhatták át.

A berlini kormány mégsem elégedett a rekordnak számító adattal, mert – mint Barbara Hendricks építésügyi miniszter elmondta, évente legalább 350 ezer új otthon megteremtésére lenne szükség ahhoz, hogy a nagyvárosokban megszűnjön a lakáshiány. Utalt arra is, hogy a költségvetés már erre az évre másfél milliárd eurót irányzott elő a szociális lakások építésének támogatására, ami a korábbi szubvenció háromszorosa.

Az ingatlanvállalkozók országos szövetségének vezetője mégis úgy vélte, hogy

évente legalább 400 ezer lakás átadása tudná enyhíteni a válságos helyzetet.

Andreas Ibel ezzel kapcsolatban bírálta az igencsak szövevényes építkezési előírásokat, valamint azt is, hogy egyre nehezebb megfizethető telket találni házépítési célra. Utalt arra is, hogy az ősszel megválasztott új kormány remélhetőleg az eddiginél nagyobb figyelmet fog szentelni a lakáskérdésnek.

Az építési vállalatok viszont alig győzik a mind jobban szaporodó megrendeléseket, ugyanis a rendkívüli alacsony hitelek tömegek számára teszik lehetővé az öröklakásvételt. Az alacsony kamatra adott kölcsönök érintik a befektetőket is, akik elsősorban ingatlanokba fektetik pénzüket, ez azonban a felkínált lakások árának folyamatos emelkedését vonja maga után, ami együtt jár a lakbérek tartós növekedésével is.

Így nem véletlen, hogy a menedékjoggal rendelkező migránsok csak nehezen tudnak kiköltözni szálláshelyeikről, mert a legjobb esetben is csak a városok külső kerületeiben találnak elérhető lakbérért önálló otthont.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A lakásépítési rekord ellenére nagy a lakáshiány és a lakbéremelkedés Németországban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást