Brazil húsnak híg a leve

Infostart
2017. április 11. 19:24
Egyre nagyobb méreteket ölt a behozott brazil hús körül kialakult botrány Szlovákiában. Pár napja újabb Brazíliából származó húsmintában találtak szalmonellabaktériumot. Közben arra is fény derült, hogy a fertőzött húskészítmények terjesztésében olyan offshore cégek is részt vettek, amelyek nem a megadott, hivatalos címen székelnek.

 Az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal ellenőrei március 23. és április 4. között 3884 ellenőrzést végeztek közel négyezer közétkeztetési egységben, 837 helyen találtak Brazíliából származó húst, illetve hústerméket. Leggyakrabban kicsontozott, fagyasztott, sózott csirkemellről, mélyfagyasztott csirkemájról és mélyfagyasztott csirkeszeletekről volt szó. 

Összesen 68 hús- és húskészítménymintát vettek a higiénikusok laboratóriumi vizsgálat céljából. Az ellenőrzések megindítása óta hét esetben mutattak ki szalmonellát a Brazíliából származó húskészítményekben. Eddig három brazíliai húsmintában igazolták a Salmonella Heidelberg patogén mikroorganizmus jelenlétét. Még zajlanak a minta további elemzései. Az országos tiszti főorvos elmondta, a tesztek eredményéről a következő napokban adnak bővebb tájékoztatást. Ján Mikas megjegyezte, hogy a közétkeztetési egységekbe hazai alvállalkozók szállították a húst, akiknek a hivatalos ellenőrzése az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal hatáskörébe tartozik. 

Az ellenőrzések során kiderült, hogy a fertőzött húskészítmények terjesztésében olyan offshore cégek is részt vettek, amelyek nem a megadott, hivatalos címen székelnek.

A szlovák földművelésügyi minisztérium feljelentést tett az ügyben

a rendőrségen és a pénzügyi igazgatóságnál is. Gabriela Matečná tárcavezető szerint a brazil hús 80 százaléka Hollandián keresztül érkezik az Európai Unió területére, s ez az oka annak, hogy a termékek ellenőrzése nem zajlik megfelelően.

A miniszter kijelentette, hogy

minden gyanús termék árusítását azonnal megtiltják, és a termékeket megsemmisítik.

A Szlovákiai Baromfitenyésztők Uniója azt javasolja, hogy az összes szlovákiai vendéglő étlapján kötelezően tüntessék fel a felhasznált hús eredetét. Az agrártárca pedig egy beszerzési ügynökség létrehozását tervezi, amely felügyelné és ellenőrizné az iskolai étkezdéket és más közétkeztetési létesítményeket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Brazil húsnak híg a leve
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást