Trump szó szerint benyújtotta a számlát, de Merkel nem vett róla tudomást

Infostart
2017. március 27. 15:44
A Fehér Ház tagadta, de több médium is azt állítja, hogy Donald Trump amerikai elnök szabályos számlát nyújtott át Angela Merkel német kancellárnak hazája állítólagos NATO-tartozásáról.

300 milliárd dollár – több lap szerint ennyit kért a Washingtonban meglehetősen fagyos hangulatú látogatást tett Angela Merkeltől Donald Trump.

A Sunday Times brit lap német kormányforrásokra hivatkozva azt írta, hogy az

amerikai elnök egy szabályos számlával fogadta német vendégét.

Ezen tételesen felsorolta, hogy a NATO-ban előírt évi 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadások alulteljesítése miatt Berlin úgymond mennyivel tartozik. Trump még kamatot is felszámolt az elmúlt évekért – állította a német kormányforrás.

Mi volt erre Merkel válasza? Figyelmen kívül hagyta a számlát. Lehet, hogy ez vezetett el ahhoz, hogy Trump látványosan nem volt hajlandó kezet fogni vele?

Mint később kiderült, és a Reuters fotóján látható is, a felek között volt kézfogás, és Trump még meg is veregette Merkel vállát, ám lehet, hogy a fénykép még azelőtt készült, hogy tárgyalni kezdtek volna.

„Az ilyen követelések lényege az, hogy megfélemlítsék a másik oldalt, de a kancellár nyugodtan reagált, és nem fog válaszolni ilyen provokációkra” – mondta a brit lapnak a nevét elhallgató német kormányilletékes.

A Fehér Ház közben tagadta, hogy egyáltalán sor került az incidensre, és azt „hamis állításnak” nevezte.

Jelentések szerint ugyanakkor Trump megbízta beosztottjait: számolják ki, hogy 2002 óta mennyivel fizetett kevesebbet Németország a közös NATO-kasszába az abban az évben elfogadott és a tagállamok nemzeti össztermékének 2 százalékában megállapított védelmi kiadásokhoz képest.

Az elnökválasztási kampány során Trump Washington több kelet-európai szövetségesét sokkolta, amikor „idejét múltnak” nevezte a NATO-t, és azt mondta, Amerika nem fogja bármi áron megvédeni őket.

A véleményét magán Twitter-fiókján keresztül előszeretettel kifejező Trump olyat is írt, hogy „Németország hatalmas pénzekkel tartozik a NATO-nak. Fizetnie kell az Egyesült Államoknak a masszív és költséges védelemért, amit kap”.

A német védelmi miniszter erre azt mondta: a NATO nem így működik, és ott „nincsenek a tartozásokat vezető számlák”.

Az amerikai elnök korábban arról is beszélt, hogy új alapokra helyezi a viszonyt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és bár az oroszok állítólagos befolyásáról az FBI is nyomozást folytat, eddig nem volt barátságos gesztus Moszkva felé a Trump kormányzat részéről, sőt, emlékeztették, hogy vissza kell adnia a Krímet Ukrajnának.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!