Németország összehangoltabban védekezik

Infostart
2017. március 25. 09:11
Berlinben a belügyminiszter a londoni és antwerpeni eseményeket követően rámutatott arra, hogy a jelek szerint igen sokfajta a terrorcselekmények eredete, ami komolyan megnehezíti a belbiztonsági szervek erőszakelhárító erőfeszítéseit. Thomas de Maiziere hangsúlyozta, hogy a hatóságok éberek, noha konkrét merényletre vonatkozó adatokkal nem rendelkeznek.

A Londonban elkövetett merényletre utalva a belügyminiszter kifejtette, hogy a terrornak számos megnyilvánulása van. A szélsőséges szervezetek által előkészített támadásokon kívül nagy a veszélye annak is, hogy különböző iszlám csoportok tagjai, vagy célkitűzéseinek hívei utasítás nélkül, önállóan erőszak kitervelésébe kezdenek és tettük elkövetése után valamelyik radikális csoport közleményben magára vállalja a felelősséget, hogy

büszkélkedhessen a követői előtt.

Thomas de Maiziere szerint változatlanul számolni kell azzal, hogy az időzítés szempontjából összehangolt és lőfegyverrel, valamint robbanószerrel végrehajtott brüsszeli támadáshoz hasonló erőszak történik Németországban is, amelynek elhárítására a közelmúltban első alkalommal tartott közös hadgyakorlatot a hadsereg a rendőrség különleges alakulataival.

A belügyminiszter nem titkolta, hogy az ősszel esedékes országos választás előtt igencsak

komoly a terrorveszély,de leszögezte, hogy Németország nem hajlik meg az erőszak fenyegetése előtt.

Utalt arra is, hogy ezen a téren rendkívül fontos a társadalom összetartása erkölcsi értékeinek és jelenlegi életmódjának megőrzése érdekében.

A fenyegetés eredményesebb elhárítása céljából a központi irányítás alatt álló belügyi szervek ezentúl fokozottabb mértékben összehangolják a tartományi hatóságokkal a gyanús személyekre vonatkozó értesüléseket és a veszélyesnek tartott személyeket - elszántságuk alapján - három csoportba sorolják, hogy a bírói döntés  után gyorsabban fel tudjanak lépni ellenük.

A tervezett intézkedés alighanem válasz azokra a bírálatokra, amelyekkel a tartományi és szövetségi belügyi szerveket illették az egyik berlini karácsonyi vásár ellen elkövetett merénylet után. A tunéziai Anisz Amri december 19-én egy elrabolt teherautóval végrehajtott terrortámadása 12 emberéletet követelt és 55, részben súlyos sebesült okozott.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Németország összehangoltabban védekezik
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást