Harmincezer rendőr vigyázza Trump beiktatását

Infostart
2017. január 20. 08:17
Valóságos erőddé változott az Egyesült Államok fővárosa Donald Trump mai beiktatása előtt. Közel egymillió ember érkezését jósolták Washingtonba, akik között egyaránt megtalálhatók az ellentmondásosan megítélt leendő elnök hívei és az ellene tiltakozók.

Lehet, hogy nem énekelnek neki nagy sztárok, lehet, hogy több, mint 200 ezren tüntetnek majd ellene, de a terv szerint ma este leteszi a hivatali esküt Donald Trump és ezzel ő lesz az Egyesült Államok 45. elnöke.

Trumpot a Kongresszus épülete előtt, a Capitolium lépcsőin esketik majd fel.

A ceremónia előtt kilencszázezer amerikai érkezett Washingtonba, hogy vagy ünnepelje vagy szidja az új elnököt, ami hatalmas feladat elé állítja a rendőrséget és a biztonsági szolgálatokat.

Összesen 28 ezer rendőrt mozgósítottak, több kilométernyi ideiglenes kerítést és akadályt - köztük homokkal megtöltött teherkocsikat – telepítettek Washington 8 négyzetkilométeres központja köré. Becslések szerint a biztosítás akár 100 millió dollárba kerülhet. Az ünnepségekre belépőknek 6 biztonsági kapunk kell majd áthaladniuk és 40 különböző tárgy bevitelét tiltották meg nekik – a hátizsákoktól a selfie-botokig.

Megtiltották a drónok reptetését is, ezekre külön odafigyelnek majd a biztonságiak.

Trump mellett és ellen 30 különböző csoport tüntet majd, amelyek már előre engedélyt szereztek rendezvényeikre.

Hasonló megmozdulásokra kerül sor több más amerikai nagyvárosban is: New Yorkban például Bill de Blasio főpolgármester vezeti a tiltakozókat a Donald Trumpot rendszeresen parodizáló Alec Baldwin hollywoodi színésszel az oldalán.

Aaron Hyman, a Nemzeti Galéria tagja azt mondta a Reutersnek: feszültséget érez, az emberek szemében mintha ott lenne a megjegyzés: „Te Trump támogató lehetsz” vagy „Te biztos liberális vagy”.

Trump már a beiktatás előtt megjelent a washingtoni Lincoln emlékműnél rendezett koncert színpadán és azt ígérte: naggyá teszik Amerikát és nem engedik, „hogy más országok elvegyék a munkahelyeket”.

Közgazdászok utóbbira azt mondják: az amerikai állásokat nem az olcsóbban dolgozó külföldiek, hanem az állampolgársággal nem rendelkező, vagy akár éppenséggel amerikaiak által tervezett ipari robotok veszik el.

Donald Trump feszes programot hirdetett elnöksége első 100 napjára: lazítani akarja az ipart visszafogó környezetvédelmi szabályozást, új legfelsőbb bírót akar megerősíteni, el akarja indítani többmilliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztési tervét. Emellett még beszélt Obama elnök egészségügyi programjának visszavonásáról és arról, hogy kerítést építsenek a mexikói határra. A külpolitikában pedig az a nagy kérdés: mikor találkozik Putyin orosz elnökkel?


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Harmincezer rendőr vigyázza Trump beiktatását
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást