Hűségesküre kötelezhetik a bevándorlókat Angliában

Infostart
2017. január 11. 15:03
Dame Louise Casey kormánybiztos a brit parlament Helyigazgatási és Társadalompolitikai Bizottsága előtt ismertette a bevándorlók integrációjáról végzett felmérés eredményeit. Javasolta, hogy a Nagy-Britanniába letelepedőket, a kelet-európaiakat is, kötelezzék integrációs eskütételre.

Dame Louise Casey brit kormánybiztos rámutatott, hogy a tömeges bevándorlás miatt a helyi közösségek nem tudnak megbirkózni az újonnan érkezők integrálási problémáival. A beilleszkedéssel foglalkozó tanulmány szerint egyes közösségek társadalmi feszültség kialakulásától tartanak, tehát az integráció fokozottabb elősegítésére van szükség. A kormánybiztos javasolta, hogy a bevándorlókat már közvetlenül az érkezésük után, sőt esetleg már előbb, kötelezzék integrációs eskü letételére. Ebben meg kellene fogadniuk, hogy betartják a brit közösségi szabályokat.

Az angolokat ugyanis irritálják és bevándorlóellenessé teszik a még olyan triviálisnak tűnő apróságok is, mint az, hogy az újonnan jöttek az autóbuszmegállónál nem állnak sorba, vagy az, hogy a begyűjtés kijelölt napjaitól függetlenül rakják ki a járdára a műanyag szemeteszsákjaikat.

Ezek bosszantó, de jelentéktelenebb problémák, a lényeg inkább az - mondta a kormánybiztos, hogy a bevándorlók gyermekei már a tolerancia és a demokrácia szabályainak elfogadása, valamint az egymás iránti tisztelet szellemében nőjenek fel.

Ezért helytelen - mutatott rá Dame Louise Casey, ha a bevándoroltak túlzott társadalmi elkülönülést hirdető és szorgalmazó magániskolákba járnak. Továbbá hallatlanul fontos az újonnan érkezők szponzorált nyelvoktatása is. Milliókat lehet ugyanis megtakarítani azon, ha a közérdekű tudnivalókról nem kell tucatnyi nyelvre lefordított tájékoztató brosúrákat nyomtatni.

A beilleszkedési kormánybiztos kitért arra is, hogy az iskolákban a tanítók és tanárok nem mernek szót emelni a vallási eredetű szegregáció túlzásai ellen, mert "rasszistáknak" bélyegzik őket.

"Szélsőséges elemek csak két helyen találhatók a szélsőjobb azon köreiben, amelyek a problémákból tőkét akarnak kovácsolni, illetve az iszlám fundamentalistáknál, akik akadályozzák a beilleszkedést" - fogalmazott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hűségesküre kötelezhetik a bevándorlókat Angliában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást