Trükknek tartják a dél-koreai elnökasszony lemondási javaslatát

Infostart
2016. november 30. 15:45
El akarja kerülni az alkotmányos vádeljárást és ezért inkább hajlandó lemondani a dél-koreai elnök. Pak Gun Hje elnök lemondását azután kezdték követelni tömegtüntetések résztvevői, hogy kiderült: egy barátnőjének beleszólást engedett a politikai döntésekbe.

November eleje óta – amikor a televízióban legutóbb bocsánatot kért – először szólalt meg a nyilvánosság előtt Pak Gun Hje dél-koreai elnökasszony.

Azt mondta, hajlandó lemondani, és távozni a hatalomból az alkotmányos előírásoknak megfelelően, „ha a parlament is úgy akarja”.

Az ellenzék szerint azonban csak meg akarja osztani politikai ellenfeleit, hogy továbbra is hivatalban maradhasson és elkerülhesse a parlamenti vádeljárást.

Ha valóban halogató taktikáról van szó, akkor az elnök elégedett lehet. Saját pártja tagjai, akik támogatták az ellene indítandó vádeljárás ötletét, most azt mondják: ezen a héten pénteken már nem, hanem leghamarabb december 9-én lehet szavazni a kérdésről. Időt kell ugyanis adni a többi pártnak, hogy tárgyalhassanak az elnökasszony lemondásáról.

Maga Pak úgy fogalmazott: hagyja, hogy a parlament döntsön lemondása időpontjáról, ráadásul nem ismerte el, hogy jogsértést követett volna el.

Mint az ellenzéki Demokrata Párt szóvivője megjegyezte: az emberek azonnali lemondást akarnak és nem azt hallani, hogy a politikai pártok vitatkoznak arról, hogy mikor távozzon az elnök.

Az államfő elleni közfelháborodás hátterében az áll, hogy egy politikai mandátummal nem rendelkező barátnőjének beleszólást adott az államot érintő döntésekbe. Ami még nagyobb visszatetszést keltett, az az, hogy a barátnő ellen vádat emeltek, amiért többmillió dollárt zsarolt ki dél-koreai cégektől. Ügyészek szerint ebben az elnök segítette.

A Pak-ellenes tüntetéseket szervező civilszervezetek azt mondták: addig tartanak tiltakozó akciókat, amíg le nem mond.

Az elnök saját pártja, a Saenuri több képviselője szerint lehetőséget kell adni arra, hogy „méltósággal távozzon”. Most, hogy közölte: kész lemondani, értelmét vesztette az ellenzéki követelés, hogy parlamenti vádeljárásban vonják felelősségre – mondják.

Az elnökasszonyra olyan hatalmas nyomás nehezedik, hogy a múlt héten a dél-koreai igazságügyminiszter közölte: le kell mondania, mert nem tud együtt dolgozni vele a botrány idején. Az utóbbi napokban közéleti személyiségek és parlamenti képviselők tucatjai sürgették Pak Gun Hje lemondását. Ha ez megtörténik, akkor a dél-koreai törvények szerint 60 napon belül elnökválasztást kell tartani.