A Brit-Magyar Üzleti Tanács brit cégeket csábítana

Infostart
2016. október 20. 12:21
A magyar külügyminiszter londoni látogatása egyben arról is szólt, hogy megnyugtassa a külföldi befektetőket: az elmúlt évek ellentmondásos adózási és törvénykezési gyakorlata után Magyarország stabil környezetet kínál. Tíz nagyvállalat bevonásával létrehozták a Brit-Magyar Üzleti Tanácsot. Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke ennek jelentőségéről beszélt az InfoRádióban.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke szerint Nagy-Britannia Magyarország számára nagyon fontos külgazdasági partner.

Közel 800 brit cég 50 ezer embert foglalkoztat Magyarországon, ezzel az ötödik legfontosabb befektető. Ráadásul ha megnézzük a külkereskedelmi forgalmi adatokat, akkor az ötmilliárd eurós volumen, amit tavaly elértünk, 15 százalékos növekedést mutat.”

Ésik Róbert hangsúlyozta, ez a tanács azért is jött létre, hogy a Brexit előkészítésekor még inkább oda lehessen figyelni a brit befektetőkre és kereskedelmi kapcsolatokra.

Magyarországnak az az érdeke, hogy ezek a lehető legkevésbé sérüljenek és lehetőleg mindenféle káros hatás nélkül, ugyanolyan intenzívek maradjanak a kapcsolatok.”

A Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke kiemelte, a legfontosabb brit befektetők csatlakoztak az üzleti tanácshoz.

A legnagyobb külföldi foglalkoztatóként a Tesco, csatlakozott a megállapodáshoz a British Telecom, amely a kormány stratégiai partnere is, már több mint kétezer embert foglalkoztat Magyarországon. Belépett a British Petroleum is, amely több mint ezerkétszáz embert foglalkoztat Budapesten és néhány hete jelentette be, hogy Szegeden egy új szolgáltatóközpontot létesít, amely ötszáz újabb, magasan kvalifikált munkahelyet fog teremteni.”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látogatást tett az Európai Gyógyszerészeti Ügynökségnél is, arra a kérdésre, hogy ez jelentheti-e azt, hogy Magyarországra települnének, Ésik Róbert azt mondta, ha másik székhelyet keresnének Európában, igyekezni fogunk megfelelő alternatívát kínálni.

Ahogy eddig is, most is igyekszünk proaktívan is megkeresni vállalatokat, amelyekről azt gondoljuk, hogy bár még nincsenek Közép-Kelet-Európában, Magyarországon, érdemes lenne megjelenniük.”

A Tesco magyarországi jövőjének stabilitását firtató kérdésre a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke azt válaszolta, üzleti szempontok – húszezer embert foglalkoztat, nyereséges tevékenységet folytat Magyarországon – nem indokolnák a stratégiájuk megváltoztatását, de mint fogalmazott, ezt tőlük kell megkérdezni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Brit-Magyar Üzleti Tanács brit cégeket csábítana
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást