Még mindig Németország a legnagyobb befizető

Infostart
2016. augusztus 15. 10:26
Továbbra is Németország járul a legnagyobb összeggel az Európai Unió költségvetéséhez. Egyelőre ugyan a második helyen Nagy-Britannia áll, de az ország kiválásáról hozott népszavazás eredményeként hamarosan ezt a helyet Franciaország fogja betölteni.

Az Európai Unió még 28 tagállama közül csupán 12-en járulnak hozzá nagyobb összeggel a közös költségvetéséhez, mint részesülnek a különböző szubvenciókból.

Ezek között az első helyen Németország áll, ugyanis az EU bizottságának kimutatása szerint változatlanul a berlini kormány fizeti az unió kasszájába a legnagyobb járulékot, azaz közel 25 milliárd eurót.

A legkevesebb összeggel a földközi-tengeri szigetország, Málta járul az EU költségvetéséhez, Magyarország csaknem egymilliárd eurós befizetésével a középmezőnybe tartozik.

Jelenleg még Nagy-Britannia foglalja el a második helyet, mögötte Franciaország áll, majd Hollandia következik.

A németek tavaly 14 milliárd 300 millió euróval többet fizettek be az unió pénztárába, mint abból részesültek, viszont – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című napilap – egy évvel korábban még a többlet-hozzájárulás egy milliárd euróval haladta meg a múlt évi szintet.

Így 2015-ben az Európai Unió költségvetése 145 milliárd euróra rúgott. Az összeg 80 százalékát a tagállamok befizetése tette ki, a fennmaradó közel 30 milliárd euró jórészt vámbevételekből, valamint a tagsággal nem rendelkező, de az unióval szorosan együttműködő Norvégia befizetéséből, továbbá különböző büntetésekből származott.

Az EU háztartásába befolyó összegek csaknem háromnegyed részét mezőgazdasági szubvenciókra fordították.

Az uniós költségvetés nettó haszonélvezőinek listáján Lengyelország áll az első helyen, öt Csehország, majd Románia követi. Magyarország az ötödik a haszonélvezők sorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Még mindig Németország a legnagyobb befizető
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást