Kevesebb gyereket íratnak magyar iskolába Szlovákiában

Infostart
2016. május 9. 13:30
Az eddigi adatok alapján enyhén csökkent a magyar iskolába beíratott gyerekek száma Szlovákiában. Északi szomszédunknál – ahol az idén a korábbi éveknél némileg később, áprilisban tartották az iskolai beiratkozást – a 2016-2017-es tanévre, 3402 leendő elsőst írattak be szüleik magyar tannyelvű oktatási intézménybe.

A szlovákiai magyar tannyelvű általános iskolák jövendő elsőseinek számát a

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) összesítette. Tavaly 3575 volt a magyar általános iskolába beíratott kiselsősök száma, idén azonban nem sikerült átlépni a 3500-as lélektani határt, de az adatok a szeptemberi tanévkezdésig még némileg módosulhatnak. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy főként a hátrányos szociális helyzetű régiókban minden évben később szokták beíratni gyermekeiket a szülők.

Jókai Tibor, a pedagógusszövetség elnöke elmondta: 258 magyar iskolából gyűjtötték össze a vonatkozó adatokat. „Magyar tanítási nyelvű iskolába közel száz gyermekkel kevesebbet írattak be most az áprilisi beiratkozások során” – erősítette meg Jókai.

A 258 szlovákiai magyar általános iskolába beíratott leendő kisdiákok számának alakulása az egyes régiók szerint jelentős eltéréseket mutat. Míg a magyarok által is lakott járások egy részében emelkedett, addig másokban csökkent ez a szám.

Érezhető visszaesés tapasztalható Kassa megyében, de a nyitrai és a besztercebányai szórványvidékeken is kevesebb lesz szeptembertől a magyar kiselsős.

Más viszont a helyzet a többségében magyarok lakta vidékeken. „A tömbjárásokban, a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban növekedett a beíratott gyermekek száma, ez mindenképp pozitívum. A Pozsonyi és a Szenci járásban úgyszintén” – tájékoztatott az SZMPSZ elnöke.

Szlovákiában egyre több általános iskola él az iskolai tanulmányokra felkészítő nulladik évfolyam megnyitásának lehetőségével. Akik pedig a nulladik évfolyamot magyar tannyelvű iskolában kezdik, egy évvel később kiselsősként általában ugyanabban az intézményben maradnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kevesebb gyereket íratnak magyar iskolába Szlovákiában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást