A díj a tudományokon belül a matematika elismerését is jelenti, amely sokszor nem kapja meg a megfelelő figyelmet. A diszkrét matematika és a számítástechnika területén végzett munkájának eredményeit egyebek mellett a számítógépek biztonságának ellenőrzésénél is használják – mondta az InfoRádió kérdéseire válaszolva Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora.
Milyen hatások érték, kik voltak azok a tanárok, akik indíttatására matematikával, számítógéptudománnyal, informatikával kezdett el foglalkozni?
Ez jó régre megy vissza. Amikor a Fazekasba kerültem, akkor indult ott a matematika tagozat, és többen is voltak: Rábai Imre tanár úr, meg több más kiváló matematikus, akik az osztállyal foglalkoztak. De az osztálytársaimtól is sokat tanultam, például Pósa Lajostól, akitől azóta is nagyon sok mindenki tanul nagyon sokat. Még két nevet emelnék ki, az egyik Erdős Pál, aki eljött az osztályunkba, előadott, problémákat mondott, és ilyen módon bevezetett minket a tudomány világába. A másik pedig Sós Vera, aki egészen kiváló matematikusnő volt, és aki a magyar matematikában hihetetlen nagy szerepet játszott. Sokat foglalkozott velem, és az utóbbi két évtizedben együtt is dolgoztunk, közös dolgozatokat is írtunk.
Önt már tizenéves kora óta „sztármatematikusként” emlegetik. Ezt mennyire fogadta el már ilyen fiatalon?
Persze, hogy jólesett, de én mindig úgy gondoltam, hogy igazából nem az elismerés érdekel, hanem hogy meg tudjam oldani a problémákat, vagy el tudjam érni azokat a szakmai célokat, amiket kitűztem. Nem sokat gondolkoztam azon, hogy most mit jelent ez? Nyilván azt jelentette, hogy már diákkoromban is voltak olyan eredményeim, amik nemzetközileg is jó nevet szereztek.
Sok irigye volt? Hogy érezte, hogy érzi?
Én ezt nem tudom. Kellemetlenség vagy ilyesmi soha nem történt, vagy nem vettem észre, hogy valaki irigységből bántott volna. Lehet, hogy voltak, akik úgy gondolták, hogy ők is szívesen lennének ilyen eredményesek, de nem éreztem ezt. Voltak olyan jó barátaim, akikkel versengtünk sok esetben, de ettől még a barátság megmaradt.
Tehát elsősorban a megoldandó feladatokra koncentrált, úgy is, mint matematikus?
Az a legkedvesebb elfoglaltságom, amikor matematikán, matematikai problémák megoldásán lehet gondolkozni. Persze ezzel együtt jár az is, hogy a problémákat meg kell hallgatni, mások eredményeit meg kell érteni, gondolatokat kell továbbadni, tehát ez részben egyéni, részben közösségi munka.
Hogyan vette hasznát ezeknek a kvalitásoknak, amikor például az ELTE Matematikai Intézetének igazgatója, illetve éveken át a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt?
Nem vagyok harcos egyéniség. Én azt szeretem, amikor másokkal arra tudunk összejönni, hogy miben tudunk együtt előrelépni, valamit megoldani, megszervezni. Sok ilyen fontos szervezésben benne is voltam, lényegében az egész életemben. Sajnos éppen ott voltam az akadémia elnökeként, amikor egy szerintem hibás kormánydöntés miatt elcsatolták a kutatóhálózatokat az akadémiától. Ez nem az én egyéniségemhez illő helyzet volt, én nagyon nem vagyok jó az ilyen belharcokban. Lehet, hogy másvalaki meg tudta volna őrizni a kutatóhálózatokat, én nem tudom.
Ez a konfrontáció vagy sokféle feszültségforrás ugye nem kedvez a tudományos munkának?
Nem, nem. Az alatt a hat év alatt, amikor az akadémia elnöke voltam, tudósként nem túl sokat csináltam. Azért igyekeztem bennmaradni a tudományban, és ez talán sikerült is. Tanítottam közben, nem sokat, csak egy délutánt egy héten, de az megvolt, meg hétvégenként végül is összehoztam, leírtam egy könyvet, ami az Amerikai Matematikai Társulat kiadásában meg is jelent. Ezek fönntartották bennem a matematika iránti érdeklődést, noha persze erősebb, komolyabb eredményt nem tudtam ez alatt az idő alatt elérni.
Érintettük már kicsit az elismeréseket, amelyből már nem keveset kapott eddig is. Az újabb elismerés az Európai Akadémiától az Erasmus-érem. Ez utóbbit hogyan fogadta?
Természetesen örültem, már csak azért is, mert mutatja az egész magyar tudomány nemzetközi helyzetét is, ami nemcsak rajtam múlik, hanem nagyon sok más kiváló kutatón is, akik például Nobel-díjat meg egyebeket kapnak. És az is az egyik jelentősége számomra, hogy az Erasmus-éremért nem csak matematikusokkal versenyeztem, így a díj a matematika elismerését is jelenti az egész tudományon belül. A matematika egy kicsit kívül áll a többi tudománytól, más módszerekkel működik, és gyakran úgy érzem, hogy nem kapja meg a megfelelő elismerést. Nem is annyira Magyarországon, mert nálunk a matematika nagyon erős és elismert, hanem a világban.
Írták önről a méltatásban is, hogy a diszkrét matematika és a számítógéptudomány között teremtett egyfajta összeköttetést. Ez pontosan mit jelent és a gyakorlatban hogyan érzékelhető egy átlagember számára? Találkozik ezeknek az eredményével?
Igen, valamennyire ezek a hétköznapokban is fölhasznált dolgok. Bizonyos eredményeimet használják a számítógéprendszereknél, például a számítógépek biztonságának ellenőrzésénél. A matematikán belül hagyományosan két irányzat van, két terület vagy kutatási lehetőség. Az egyik a folytonos matematika. Az egész klasszikus fizika arra épül, hogy olyan fogalmakkal dolgozik, mint sebesség, gyorsulás, és ezeket úgynevezett differenciálegyenletek írják le, amikkel lehet számolni, és akkor meg lehet mondani, hogy milyen pályán fog repülni az a műhold. A másik irányzat vagy terület a diszkrét matematika. Ez egymástól elkülöníthető, általában véges dolgokkal foglalkozik, ahogy például egy idegrendszer idegsejtjei egymástól elkülöníthetők. De akár az egész társadalomról is beszélhetünk úgy, hogy az egy olyan struktúra, olyan valami, amit vizsgálni kell és megérteni, de nem egy folytonos közeg, hanem egyénekből áll, és ezek az egyének egymással kapcsolatba lépnek, és ezáltal hoznak létre különböző jelenségeket a politikától a járványokon keresztül a gazdaság mindenféle elemeiig. Azt hívják diszkrét matematikának, ami ilyen dolgokkal foglalkozik. Ez egy kicsit lenézett ága volt a matematikának a '60-as években. Gondolom azért, mert a másik ág, tehát a mozgások leírása, a folytonos matematika hatalmas sikereket ért el. Tényleg vannak már műholdak, megértjük a bolygópályákat, meg még sok ilyesmi. Ezért a diszkrét matematika kicsit háttérbe szorult. De aztán jöttek a számítógépek, és a számítógépek alapvetően diszkrét szerkezetűek. Diszkrét tranzisztorokból állnak, azok vannak összekapcsolva, és azoknak a működését kell megérteni. Aztán később jöttek a számítógép-hálózatok, ahol meg a számítógépek az alapelemek, és ezeknek az összeköttetését és az ebből kialakuló kapcsolatrendszert kell megérteni. Így kapcsolódik össze a diszkrét matematika a számítógépekkel, ami hatalmas fejlődést hozott a 70-es, 80-as évektől kezdve.
Most mivel foglalkozik?
Engem mindig az izgatott, hogy a matematikának ezek a látszólag különböző ágai mégiscsak összekapcsolódnak, és mostanában, az utóbbi két évtizedben mindig változó fókusszal. Azzal foglalkozom, hogy a véges diszkrét struktúrák, mint az internet vagy az emberi társadalom, vagy akár egy élőlénynek a sejtjeiből összeálló hálózat, hogyan írhatóak le, esetleg hogyan közelíthetők meg ezekkel a nagyon-nagyon hatékony módszerekkel, amikkel a folytonos klasszikus matematika és fizika foglalkozik. Most is ennek egyik részletével foglalkozom. Van a Rényi Intézetben egy kiváló kis kutatócsoportom, akikkel ezen dolgozunk, egy elnyert európai pályázat támogatásával. Tehát az a lényeg, hogy bizonyos nagyon hatékony módszereket, amiket a diszkrét struktúrákra dolgoztak ki, összekapcsoljunk más vagy látszólag más módszerekkel, amiket mások a folytonos struktúrákra dolgoztak ki. Ezzel foglalkozunk, ez izgat most minket.