Nyitókép: Pixabay

Drámai előrejelzés a hőség miatti halálozásról

Infostart
2024. augusztus 23. 07:45
A kihűlés most még több embert öl meg Európában, mint a hőség.

Háromszorosára emelkedhet a hőség okozta halálesetek száma az évszázad végére Európában, írja a The Guardian alapján a Telex. A Lancet Public Health folyóiratban megjelent tanulmány azt állapította meg, hogy a halálesetek száma lépést tart a melegedő időjárással, sőt: a hőségre érzékenyebb, idősödő emberek miatt még emelkedhet is. Ha pedig a globális felmelegedés eléri a legrosszabb forgatókönyvet, vagyis a 3 vagy 4 fokos emelkedést, a hőség miatt jóval többen halhatnak meg, mint amennyivel csökken a kihűlés miatti halálesetek száma.

A jelenség leginkább a dél-európai országokban, mint például Olaszországban, Görögországban és Spanyolországban lesz hangsúlyos.

A tanulmány szerint jelenleg

  • Európában 44 000 ember hal meg a hőség miatt évente, egy 3 fokos átlaghőmérséklet-emelkedés esetén ez 129 000-re nőhet.
  • 2100-ra a hideg és a hőség együttes áldozatainak száma 407 000-ről már évi 450 000-re emelkedhet. Ez még akkor is bekövetkezhet, ha a világ vezetői elérik a 2015-ös párizsi megállapodás célját, vagyis, hogy az iparosodáshoz képest 1,5 foknál állítsák meg a Föld melegedését.