Nyitókép: Pixabay

A mesterséges intelligencia már a sorsunkat is megjósolja – de veszélyesek a válaszok

Infostart
2024. április 17. 05:45
Dán kutatók hatmillió ember adataival tanították be a Life2Vec nevű mesterséges intelligenciának, hogy jósolja meg, milyen sors vár egy emberre.

A Dán Műszaki Egyetem kutatói egy olyan mesterséges intelligenciát (MI) fejlesztettek ki, amely nemcsak az egyén életét igyekszik megjósolni, hanem a halálát is – írja a hvg.hu a Nature Computational Science-ben közzétett tanulmány alapján.

A Life2Vec megalkotói olyan mintákat és kapcsolatokat akartak feltárni, amelyekre a mélytanuló algoritmusok figyelhetnek fel, és amelyek előre jelezhetik az egészségügyi vagy társadalmi „életesemények” széles körét. A mesterséges intelligenciát a dán statisztikai hivatal által biztosított, hatmillió dán állampolgár anonimizált adatával tanították be. Fejlesztői szerint, ha az életet események sorozataként fogjuk fel, akkor a halálig a teljes kimenetel megjósolható, hiszen így működnek a nagy nyelvi modellek, például a ChatGPT mögött dolgozó platform is: valójában nem érti, amit válaszol, egyszerűen csak statisztikai valószínűség alapján kiválasztja, hogy a kérdés kontextusában a válaszmondatban melyik a legnagyobb eséllyel következő szó.

Ez az MI egyelőre nem érhető el az interneten, sőt más kutatók számára sem tették elérhetővé. Ez azért fontos, mert a hír hallatán már megjelentek azok a csaló oldalak, ahol a várható élettartamot ígérnek elárulni a felhasználóknak – természetesen sok-sok személyes adatért cserébe.

A Life2Vec fejlesztői szerint a halál előrejelzése 78 százalékban pontos. Ehhez a fiatal, 35 és 65 év között bekövetkező halálozást vették alapul, amit egy 2008 és 2016 közötti adatkészlet alapján próbálta az algoritmus megjósolni, hogy egy adott illető meghal-e a következő négy évben. Egy költözést 73 százalékos pontossággal talál el az algoritmus.