Nyitókép: 24K-Production/Getty Images

Nem akármilyen kihívót kaphat a Marsra készülő Starship

Infostart
2024. április 2. 06:25
Kína űrhajósaival három hónap alatt tenné meg a Föld–Mars távolságot oda-vissza. Az utazás kulcsfontosságú hozzávalója egy újfajta atomreaktor lehet.

A méretét megváltoztatni képes atomreaktort fejlesztett ki Kína – számolt be róla a South China Morning Post. A lap szerint a megoldással a távol-keleti ország célja az, hogy atommeghajtású űrhajót építhessen, ami a jelenleginél rövidebb idő alatt lesz képes eljutni a Marsra – egyes tudósok úgy becsülik, hogy egy nukleáris meghajtású űrhajó mindössze három hónap alatt képes megtenni egy oda-vissza utat a Föld és a vörös bolygó között.

A lítiumhűtéses, 1,5 MW-os reaktort úgy tervezték meg, hogy kezdeti állapotában egy konténernyi helyet foglaljon csak el. Ez lehetővé teszi, hogy könnyen az űrbe juttassák, ahol aztán egy 20 emeletes épület méretével bíró reaktorrá növi ki magát. Kína ezzel a SpaceX által fejlesztett Starshipnek (Csillaghajó) is szeretne konkurenciát állítani – idézi a hvg.hu.

Ez utóbbinál nemrég végezték el a harmadik tesztrepülést, aminél végre sikerült kijutnia az űrbe a szerkezetnek. A SpaceX rengeteg adathoz jutott, azzal együtt, hogy a teszt végén elvesztette a Föld felé tartó rakétát.