Nyitókép: Getty Images

Elképesztő lesz 2024 az égen: jön üstökös, meteor, rendkívüli lesz a Hold is

Infostart
2024. január 17. 06:41
Az év szinte minden hónapjában különleges látványosságnak várnak az égbolton a csillagász szerint.

Szabad szemmel látható üstököst jósolnak a csillagászok 2024 őszére, legutóbb négy éve volt példa hasonlóra, azelőtt pedig 1997-ben – írja a vaol.hu.

A tavaly februárban felfedezett üstökös október 10. után az alkonyi égen, délnyugat felé, napnyugta után lesz látható. Az égi vándor eddigi vizsgálatai arra utalnak, hogy először jár a Nap közelében. Az ilyen üstökösök esetén előfordulhat, hogy viselkedésük a Nap közelében megváltozik, fényességük jelentősen elmarad a várakozásoktól vagy magjuk szétesik. Ekkor a szabadszemes látvány elmaradhat, ezért fontos az óvatos optimizmus most is – tájékoztatott a lap megkeresésére Mitre Zoltán, a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület elnökségi tagja.

2024-ben napfogyatkozás nem, de részleges holdfogyatkozást láthatunk Magyarországon – szeptember 18-án hajnali 4 óra körül a Föld teljes árnyéka a Hold-korong területének mintegy 3,5 százalékát át takarja majd el.

A Hold égi útját tekintve is különleges az idei és a 2025-es esztendő. 18 és fél év után a 2024/2025-ös évben a Hold többször megközelíti a Bika csillagképben található Fiastyúk csillaghalmazt. A Hold és a csillaghalmaz szoros közelsége az esti égen idén február 16-án, október 19-én, december 13-án lesz megfigyelhető.

Július 24-én és október 14-én a Hold és a Szaturnusz nagybolygó szoros közelségben látszik majd az égen.

A Hold idén párszor megközelít egy-egy fényes állócsillagot is: a Szűz csillagkép Spica nevű csillagát március 26-án és június 16-án este, és a Skorpió csillagkép Antares nevű csillagát, mely megfigyelésére július 17-én este nyílik kedvező alkalom.

Az augusztusi meteorraj maximuma augusztus 14-én várható.