Nyitókép: Emin Yogurtcuoglu/Anadolu Agency via Getty Images

Napi egymillió köbméter friss láva ömlik a felszínre Izlandon – döbbenetes videók

Infostart
2023. július 21. 17:07
A július 10-én délután kezdődő vulkánkitörés tovább folytatódik az izlandi Reykjanes-félszigeten. A kezdeti intenzitása alig csökkent.

Nem csitult jelentősen az izlandi vulkánkitörés erőssége, ami azt jelenti, hogy másfél hét alatt közel 10 millió köbméter láva terült szét a felszínen, vagyis

másodpercenként átlagosan 10–13 köbméter magma jut a felszínre.

Ez jóval meghaladja a 2021-es kitörés intenzitását és hasonló a tavalyihoz – írta összefoglalójában Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus, az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoportjának vezetője, Földrajz és Földtudományi Intézetének igazgatója.

Beomlott az Izlandon kitört vulkán frissen képződött krátere, és a forró láva egy újonnan keletkezett résen keresztül, új irányba ömlik ki belőle (a hatóságok folyamatosan vizsgálják, hogy a lávafolyás irányának megváltozása veszélyt jelenthet-e a kirándulókra, ugyanis a közeli túrautat ismét megnyitották a napokban):

Jelenleg a Föld egy másik pontján is zajlik lávaöntő kitörés: az Indiai-óceán területén fekvő Réunion sziget Piton de la Fournaise tűzhányójának oldalában. Ott a július 2-án kezdődő, nagyon hasonló lefolyású vulkáni működés még csak 8 millió köbméter mennyiségű lávát eredményezett. A kitörési intenzitás itt csak másodpercenkénti 2–3 köbméter láva, azaz az izlandi kitörés ennél egy nagyságrenddel erősebb. Ezzel együtt ez még mindig egy kis vulkánkitörésnek mondható. 2014-ben az izlandi Holuhraun lávaöntő kitörés során például másodpercenként több mint 100 köbméter láva jutott a felszínre és

6 hónap alatt mintegy 1,5 köbkilométer láva terült szét.

Ehhez képest 2021-ben 6 hónap alatt mindössze 150 millió köbméter, azaz 0,15 köbkilométer láva töltötte fel a Fagradalsfjall körüli völgyeket.

Az izlandi vulkáni működés követi a jellegzetes hasadékvulkáni kitörések lefolyását. A kezdeti hosszú hasadék lávafüggönyét felváltotta az egy pontban történő kitörés, ahol a fröcsögve felszínre törő magma egy úgynevezett lávafröccskúpot épített fel. Az építkezés pedig fáradhatatlan, egy hét alatt a sík felszínről már 25 méter magasra nőtt a kissé megnyúlt vulkán kúp, ez megfelel egy 8 emeletes épületnek. A láva innen déli irányba folyt és több kilométer távolságban naponta mintegy 300-400 métert haladt előre. A friss, több méter vastag lávafolyam már ráfolyt a tavalyi lávakőzetre és ha ilyen utánpótlása lesz, akkor könnyen átcsordulhat a Merardalír völgy oldalán és a keletre futó völgyben már szabad útja lesz az óceán felé.

Szerda hajnalban azonban egy jelentős változás történt a kitörésben, egy erőteljesebb magmafelnyomulás a lávafröccs-kúp nyugati oldalát eltolta és hirtelen nagy mennyiségű láva ömlött ki. Ez megváltoztatta az eddigi lávafolyás menetét. Egy vastag lávaplató jött létre, majd innen megint a lejtőiránynak megfelelően délre folyik a láva. A különbség annyi, hogy most nem egy fedett lávacsatornában halad, hanem a korábbi lávafolyam tetején, így hosszanti irányban kisebb a lávamező terjeszkedése.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Iceland (@iceland) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Iceland (@iceland) által megosztott bejegyzés

Az izlandi szakemberek folyamatosan figyelik a láva mozgását, szimulációkat végeznek a terjedésre, és ahogy arra a korábbi kitörések során is példa volt, ha veszélyt látnak, akkor cselekednek - nyugtatta meg az aggódókat Harangi Szabolcs.

Ha a láva elindul tovább déli irányba, akkor vélhetően ismét földgátakkal igyekeznek majd megállítani vagy elterelni a lávafolyamot.

Az óceánpart közelében fut ugyanis a 427. sz. autóút, ami fontos közlekedési útvonal, továbbá itt futnak a talajba mélyítve optikai kábelek is.

A láva azért még messze van ettől, de néhány héten belül, ha nem csökken a kitörés intenzitása, akkor van esély arra, hogy a láva már nem csak turisztikai látványosság legyen, hanem komoly veszélyt is jelentsen.

A szakember emlékeztet: 2021-ben 6 hónapon keresztül zajlott a vulkáni működés, egy hasonlóan hosszú kitörési esemény esetében fel kell készülni ilyen veszélyekre is. Az izlandi szakemberek, köztük az ELTE geológus szakán diplomát, majd PhD oklevelet szerző Bali Enikő, az Izlandi Egyetem docense, naprakészen végeznek elemzést a friss láva összetételére. A viszonylag magas magnézium-oxid-tartalom azt jelzi, hogy a magma közvetlenül a részlegesen olvadt földköpenyből jut a felszínre, a kémiai összetétel nagyon hasonló a 2021-es és 2022-es kitörést tápláló magmához.

Jelenleg a legnagyobb veszélyt azonban továbbra is a vulkáni gázok okozzák.

Az első mérések szerint naponta több mint 10 ezer tonna kén-dioxid, illetve szén-dioxid kerül a levegőbe és ez a széljárásnak megfelelően okoz szmogot a környéken. Ehhez járul hozzá még az aljnövényzet égéséből származó füst és korom. Emiatt a kitörési helyszínt több esetben le kellett zárni. Az érdeklődés pedig nagy: eddig már közel 10 ezren keresték fel a 9 kilométer gyalogútra lévő kitörési helyszínt, ahol a látvány, a fröcsögő lávacafatok, a vöröslőn izzó lávafolyam kígyózása elképesztő látványt nyújt.

A vulkánkitörés naprakész információkkal, friss fotó felvételekkel, térképekkel, adatokkal és elemzésekkel követhető a Tűzhányó blog közösségi oldalán.