Nyitókép: Pexels.com

Vége lehet Európában a nagy ChatGPT-játéknak

Infostart
2023. május 26. 08:17
Ha túl szigorú lesz a mesterséges intelligencia (MI) szabályozása Európában, a cég kivonulhat erről a piacról.

Az Európai Unió döntéshozói május elején fogadták el azt a törvénytervezetet, amelyből az első átfogó MI-törvénykezése lehet. Sam Altman, a szövegalapú ChatGPT és a képgeneráló Dall-E mögött is álló OpenAI vezetője szerint túl szigorú lesz az uniós szabályozás – írja a hvg.hu.

Egy londoni panelbeszélgetésen arról beszélt, hogy bár a cége megpróbál majd megfelelni az uniós előírásoknak, az EU által definiált „magas kockázatú rendszerek” meghatározása meglehetősen zavarja. Az uniós tervezet jelenleg alapvetően három kockázati csoportba sorolja a mesterséges intelligencián alapuló rendszereket, és a jelenlegi törvényjavaslat alapján a ChatGPT, valamint a GPT-4 nyelvi modellek is magas kockázatúnak számítana. Igyekeznek majd megfelelni a törvénynek, de észszerű keretek között nem sikerül, akkor egyszerűen leállítják az EU-ban a szolgáltatás működését. Vagyis a ChatGPT – és az OpenAI egyéb fejlesztései – elérhetetlenné válnak az Európai Unióban, a cég kivonul a piacról – fenyegetőzött Sam Altman.

Az uniós adatvédelmi testület vezetője korábban úgy nyilatkozott, figyelemmel kísérik a ChatGPT-t, hogy a bizottság megbizonyosodjon arról, hogy az megfelel az adatvédelmi törvényeknek.

Altman egyébként az amerikai Szenátus előtt nemrég arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia azonnali szabályozására lenne szükség, mert az beavatkozhat a választásokba. Most, Londonban már úgy fogalmazott, hogy az amerikai és az európai megközelítés között kellene megtalálni az arany középutat a szabályozásban. Azt is kijelentette a panelbeszélgetésen, nem akar olyan szabályozást, amely korlátozza a felhasználók hozzáférését a technológiához, és olyat sem, amely árthat a kisebb cégeknek vagy a nyílt forráskódú MI-mozgalomnak.

A világon elsőként Olaszország döntött úgy, hogy betiltja a ChatGPT használatát, és már egyre több ország vizsgálja ugyanezt a lehetőséget.