Nyitókép: MTI/EPA/Kolumbiai Földtani Szolgálat

Már narancs riasztás: a kitörés jeleit mutatja a legutóbb 25 ezer ember életét kioltó vulkán – fotók

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2023. április 14. 21:22
Aktív fázisba lépett a világ egyik legveszélyesebb vulkánja, a kolumbiai Nevado del Ruiz: múlt héten több mint 6000 rengést produkált. Harangi Szabolcs vulkanológus, az ELTE Földtudományi Intézetének igazgatója szerint a jelek arra mutatnak, hogy a vulkán kitörhet, ez azonban még korántsem biztos.

A földrengések, a gázok kiáramlása, kitörése – többek között ezek azok a jelek, amelyek alapján igyekeznek a szakemberek meghatározni, hogy mikor következhet be vulkánkitörés. Harangi Szabolcs elmondása szerint a Nevado del Ruiz aktív fázisban van, olyan jelek tapasztalni, amelyek arra utalnak, hogy magma mozdulhat el a felszín irányába, ami adott esetben lehet, hogy vulkánkitörést fog okozni, de nem lehet biztosan állítani.

A Nevado del Ruiz 1985-ös kitörése 25 ezer halálos áldozatot követelt.

A kolumbiai Nevado del Ruiz tűzhányó gőzöket lövell ki Murillóban 2023. április 7-én. Egyes környékbeli településekről kiköltöztették a lakókat a hatóságok, mert a vulkán viszonylag erős aktivitása a közeljövőben bekövetkező kitörés előjele lehet. MTI/AP/Andres Rodriguez

„Fontos hangsúlyozni, hogy például

az 1985-ös kitörés nem volt nagy. Hogy egy vulkánkitörés mennyire pusztító és milyen hatással jár, az nem feltétlenül csak a nagyságtól függ.

A Nevado del Ruiz azért veszélyes, mert

  • magas, több mint 5000 méter tengerszint feletti magassága van, és
  • hóval, jéggel borított a felszíne.

Ez azt jelenti, hogy viszonylag kisebb kitörés esetében is előfordulhat az, és ez történt 1985 novemberében is, hogy megolvad ez a hó-és jégtakaró, és akkora a vulkán meredek oldalán a bemélyedt völgyekben elindul egy iszapár, ami azt jelenti, hogy a megolvadt hó- és jéglé keveredik a vulkáni törmelékanyaggal, adott esetben a kitörés anyagával, és egyre felgyorsulva mindent elsöprő és elpusztító áradat jön létre, ami nagyon-nagyon messze el tud jutni, akár több 10 kilométer távolságba is. 1985-ben ez történt, amikor Almero városát érte el egy ilyen iszapár. Ez több mint 40 kilométerre van a vulkántól, mégis teljesen elpusztította a települést, és több mint 25 ezer ember halt meg” – mondta a szakértő.

A Kolumbiai Földtani Szolgálat által közreadott képen a kolumbiai Nevado del Ruiz tűzhányó Manizales közelében 2023. március 31-én. A földtani szolgálat adatai szerint növekszik a vulkán kitörésének lehetősége. MTI/EPA/Kolumbiai Földtani Szolgálat

Erre fel lehet készülni, a 38 ezelőtti kitörést megelőzően a vulkanológusok jelezték előre a veszélyt.

Azelőtt hetven évig nem tört ki a Nevado del Ruiz, ez a hosszú csöndes időszak azért veszélyes Harangi Szabolcs szerint, mert kivesz az emberekből a kitörés közvetlen tapasztalata. Most már többet tudunk a vulkánok viselkedéséről, a helyiek még sincsenek alaposan felkészültek.

A kolumbiai Nevado del Ruiz tűzhányó gőzöket lövell ki Murillóban 2023. április 7-én. Egyes környékbeli településekről kiköltöztették a lakókat a hatóságok, mert a vulkán viszonylag erős aktivitása a közeljövőben bekövetkező kitörés előjele lehet. MTI/EPA/EFE/Ernesto Guzmán

„Az elmúlt hetekben kisebb hamukilövellések már voltak, ezek a hamuhullások azért már jelezték azt, hogy ez a vulkán működik, de ezek nem túl nagy események, ezért emberek még mindig nem érzik azt, hogy nagy veszélyben vannak” – mondta Harangi Szabolcs, hozzátéve, hogy Kolumbiában arrafelé nem szívesen hagyják el otthonaikat, állataikat, javaikat az emberek.

Azt is elmondta, a riasztás narancs fokozatban van, ez a legmagasabb szint a már kitörést jelző vörös alatt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már narancs riasztás: a kitörés jeleit mutatja a legutóbb 25 ezer ember életét kioltó vulkán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást