Nyitókép: Anna Skvortsova/Getty Images

Ez az étrend segíthet a demencia megelőzésében

Infostart
2023. március 25. 14:00
Világszerte 55 millió ember érint a demencia valamelyik formája: gyógyír vagy biztos megelőzési mód nincs az állapotra, de annak rizikója csökkenthető, ha megfelően táplálkozunk.

A mediterrán diétát követők rizikója demencia kialakulására 23 százalékkal alacsonyabb, mint azoké, akik nem annak alapelvei szerint étkeznek. Ez az étrend gazdag tenger gyümölcseiben és növényi forrásból származó ételekben – írja a CNN.

A BMC Medicine-ben megjelent kutatás megállapította, hogy abszolút értékben kifejezve a mediterrán étrendhez való szoros ragaszkodás 0,55 százalékos csökkenéssel egyenértékű a demencia kialakulásának kockázatában.

A kutatásban több mint 60 ezer, a UK Biobank Studyban részt vevő ember adatait elemezték kilenc éven át. Ez idő alatt 882 embernél állapítottak meg demenciát közülük: ők 40-69 év közti, fehér brit vagy ír emberek voltak. Az étkezésükre vonatkozóan két kérdőívet kellett kitölteniük.

"Számos bizonyíték létezik arra, hogy

az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás segíthet csökkenteni a kognitív hanyatlás kockázatát.

A konkrét étrenddel kapcsolatos bizonyítékok azonban sokkal kevésbé egyértelműek" - mondta Susan Mitchell, az Alzheimer's Research UK szakpolitikai vezetője - ő nem vett részt a kutatásban.

"Ez az új, nagyszabású tanulmány tovább bővíti ezt az képet, de csak a fehér, brit vagy ír felmenőkkel rendelkező emberek adataira támaszkodva. További kutatásokra van szükség ahhoz, hogy feltárjuk, ezek az előnyök más közösségekre is érvényesek-e" - mondta.

A demencia megelőzésére nincsen még receptünk, de a zöldség- és gyümölcsfogyasztás, a rendszeres testmozgás és a dohányzás kerülése védik a szívet, melynek egészségi állapotát összefüggésbe tudták hozni a demencia kialakulásával.

A mediterrán diéta pozitív hatása már ismert a szív egészségének megőrzése, a diabétesz megelőzése, a csontsűrűség megtartása és az egészséges testsúly elérésének terén. Egy nemrég bemutatott tanulmány összefüggésbe hozta az Alzheimer-kór megelőzésével is. A mediterrán étrend zöldségekre és gyümölcsökre épít, ezeket minden étkezésben használja teljes kiőrlésű gabonafélék, babok és magvak, valamint diófélék mellett.

Az extra szűz olívaolaj használata is elterjedt,

más zsiradékokat ugyanakkor ritkán használnak. Cukrot ritkán használnak, akárcsak lisztet.

Vörös húst ritkán fogyasztanak, azzal leginkább ízesítik az ételeket: tojás, tejtermékeket és szárnyast esznek inkább helyette. Az omega-3-ban gazdag halak ugyanakkor stabil összetevői ételeiknek. Ezt az étrendet leginkább az egészséges testsúlyindexű női résztvevők követték.

A kutatás ok-okozati összefüggést nem tárt fel: David Curtis genetikus professzor úgy véli, az étrend pozitív hatása inkább az általános egészségen keresztül vonatkozhat a demenciára. A tanulmány szerint ugyanakkor

a mediterrán étrend betartása még akkor is összefügg a demencia csökkent kockázatával, ha az egyénnek genetikai kockázata van a betegségre.

Duane Mellor dietetikus, az Aston Egyetem vezető oktatója szerint a mediterrán étrend előnyei nem korlátozódnak az ételek által biztosított tápanyagokra.

"A mediterrán étkezési mód nemcsak a tányéron lévő ételről szól, hanem az ételekhez kapcsolódó társas interakciókról is, és azoknál az embereknél, akik többet szocializálódnak, alacsonyabb a demencia és más betegségek kockázata" - jegyezte meg a kutatásban nem résztvevő szakember.