Nyitókép: MTI/Kovács Attila

„Hihetetlen űrt töltött be” – emlékezés Schmidt Egon ornitológusra

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2023. február 1. 10:39
A Kossuth-díjas író egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte. Életútjáról Orbán Zoltánnal, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjével beszélgettünk.

Schmidt Egon írói munkássága körülbelül száz könyvből áll, de több mint 3500 ismeretterjesztő írása is megjelent. Igazán nagy ismertsége talán mégis a Magyar Rádió Oxigén című műsorának köszönhető, amiben 17 éven át jelentkezett heti rendszerességgel madaras rovatával, az ő jellegzetes orgánumán – fogalmazott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

Elmondása szerint egész fiatalon volt szerencséje személyesen megismerkednie a neves ornitológussal, akivel a későbbiekben kollégák is voltak, hiszen Schmidt Egon volt a Madártávlat magazin alapító-főszerkesztője, aminek immáron hat éve Orbán Zoltán látja el főszerkesztői teendőit. Emellett a Fővárosi Állat- és Növénykertet is a munkahelyüknek tudhatták mind a ketten, bár néhány évtizedes elcsúszással.

Az MME szóvivője szerint a néhai Kossuth-díjas író

egészen elképesztő természetességgel tudott szólni és írni a természetről, munkássága pedig a József Attila-díjas Fekete Istvánéhoz mérhető.

Amiben Schmidt Egon teljesen új volt – számos egyéb mellett –, hogy ő a tudományos madártant fordította le a mindennapok, így a gyerekek nyelvére is – tette hozzá Orbán Zoltán, aki szerint ilyen szempontból „hihetetlen” űrt töltött be.

Mindemellett tudományos tekintetben is nagyon-nagyot alkotott. Két szakterülete volt, amellett, hogy a madárvilág egészét bemutatta az embereknek: egyrészt rengeteget dolgozott bagolyköpet, vagyis zsákmányállat (táplálék) elemezéssel, illetve nemzetközileg elismert szakértője volt a rigóféléknek (fülemüle, kékbegy stb.).

A szóvivő egyetértett azzal, hogy Schmidt Egon munkásságával olyasmit teremtett, amit szinte képtelenség pótolni: a természetvédelemnek, a madártannak szinten minden bejárható pozícióján megfordult, többek között a Herman Ottó – szellemi elődje – által alapított Magyar Madártani Intézetben is dolgozott. „Ami elképesztő volt benne emberileg, hogy megannyi könyv és ismeretterjesztő rádióműsor, ezernyi újságcikk után is egy

végtelenül kedves és szerény, alázatos ember volt,

akihez bármikor lehetett a Madártani Egyesület ügyes-bajos dolgaival fordulni” – fogalmazott Orbán Zoltán, hozzátéve: mindig készen állt segíteni és mindig volt egy jó szava az emberhez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
„Hihetetlen űrt töltött be” – emlékezés Schmidt Egon ornitológusra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást