Nyitókép: Bill Oxford/Getty Images

Okosnak kell lenni, mert az emberiség gyorsan tanul – mondja a jövőkutató

InfoRádió
2022. október 29. 11:57
A következő 5-10 évben kihívások sorozatával kell szembenéznie az emberiségnek, ezért intelligensen kell bánnunk az erőforrásainkkal – mondta az InfoRádiónak nyilatkozó jövőkutató. Rab Árpád szerint a technológia változásával ugyanakkor egyre több és gyorsabb lehetőség van a tudásmegosztásra.

Egyre gyorsabbak a technológiai változások. A vasút 125 év alatt terjedt el, a számítógép 50 év alatt, a mobilinternethez öt év kellett, az alkalmazások pedig már 24 óra alatt elterjednek. Ha az Egyesült Államokban egy új alkalmazást kifejlesztenek, akkor ezt mi is azonnal használjük, vagy ha Kínában egy új telefon jön ki, egyből megvehetjük. Egyszerre zajlik nagyon sok minden, viszont ezeknek globális hatásuk van, ezért ezt a tempót felvenni már nem lehet, de nem is kell – mondta az InfoRádióban Rab Árpád digitáliskultúra-szakértő.

Tanácsa szerint magunknak kell tudni megfogalmazni, hogy mint egyén mit szeretnénk holnap megoldani. Legyen szó akár egy vásárlásról, akár egy pénzügyi döntésről, akár egy kapcsolatfelvételről egy másik emberrel. A gond, hogy eddig ilyen esetekben öt választási lehetőség volt, most meg már 25.

A jövőkutató szerint tehát először meg kell fogalmazni a problémánkat és utána válogathatunk a digitális "étlapról". Lehet, hogy a mesterséges intelligencia nyújt majd megoldást, lehet, hogy egy fizikai utazás, lehet, hogy egy távkonferencia, de lehet, hogy elég egy telefonálás.

A gond, hogy nem egyszerű megfogalmazni a problémát, éppen ezért

a keresés és a megfelelő eszköz kiválasztása nagyon komoly tudatossági eszköze lehet az emberiségnek.

A kérdés, hogy a járványok, a migráció, az éghajlatváltozás, tehát a nehézségek korában mire kell helyezni a hangsúlyt.

Rab Árpád ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy "az emberiség előtt mindig voltak kihívások és az adott technológiai vagy társadalmi színvonalon valamilyen megoldást készítettünk. Ilyen hatalmas kihíváshoz volt, hogy miképpen tároljuk az élelmiszert télen, vagy hogyan oldjuk meg az utazást a Távol-Keletre a fűszerek érdekében."

Az biztos, hogy a technológiák segítségével jelenleg soha nem látott gazdagságban élünk, ennek az ára viszont az, hogy ezt nagyon pazarló módon értük el. Most egy erőforráshiányos világ felé közeledünk, és azért fejlesztettük ki a mesterséges intelligenciát, az internetet, hogy együtt tudjunk működni, idegenként is megoszthassuk az erőforrásokat.

Az, hogy a klíma változik, hogy nagyon sokan lettünk, nyilván megnöveli az interakciók számát. Az, hogy a vadon élő állatok java részét kipusztítottuk és most nagyon sok járvány már csak rajtunk, embereken tud terjedni, ezek tények, ilyen értelemben lesznek járványok, sejtjük is, hogy milyen eredetűek, és hogyan zajlanak majd le.

A technológiák segítségével azonban

nagyon nagy lépés előtt áll az emberiség,

Most már egy ember, aki eddig 500 vagy 1000 fős közösségben gondolkodott, látja, hogy történhet valami a világ túloldalán, ami az ő életét érintheti, ezért döntéseket kell hozzon, amelyek majd érintik azt, aki a világ túloldalán van.

Előre nézünk, hogy a jelenben tudjunk változtatni

A jövőkutató szerint nagyon sok, a világért aggódó ember katasztrofális kimeneteleket sorol fel, és ezek mindegyike az emberiség végét jelentené. Rab Árpád szerint azonban ez nem igaz, de a megszokott létformánk bizonyos dolgai gyökeresen meg fognak változni, de ezek amúgy is változtak volna.

Az elmúlt tíz év arról szólt, hogy ezeket a gyors váltásokat megtanultuk kezelni és "nagyon gyorsan haladtunk". Rab Árpád szerint csak dicsérni lehet az emberiséget, ahogy a koronavírust kezelte, vagy ahogy a mesterséges intelligenciát próbálja beépíteni az életünkbe. Az azonban biztos, hogy kihívások sorozataként fogjuk megélni a következő évtizedet, mert az emberek jelentős része számára a tudatosság korlátozást, fárasztó döntéseket jelent, de a lényeg, hogy okosnak kell lenni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jövőkutató: kihívások jönnek, de van megoldás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást