Nyitókép: Pixabay

Tízórás időablak – ez az időszakos böjt nagy előnye

Infostart
2022. október 24. 05:40
Jobb koleszterin- és vércukorszinthez vezet, ha tízórás időablakon belül fogyasztjuk el napi étkezéseinket – derül ki egy kutatásból.

Mindezt érdemes a napon belül korán elkezdeni, ha fogyni szeretnénk: egy másik kutatás szerint azok, akik relatíve korán kezdenek el enni, hatékonyabban vesztenek súlyfelesleget.

Ez a kutatás azt állapította meg, hogy akik ugyanazokat az ételeket fogyasztották, de később kezdtek el enni a napon belül, inkább éreztek éhséget, mint azok, akik már korán ettek. Az NBC News cikke szerint a kalóriákat is lassabban égetik azok, akik később kezdenek enni a napon belül, zsírszöveteik pedig több kalóriát tárolnak. Összességében tehát a későn megkezdett étkezések növelik az elhízás kockázatát.

Tíz óra az ideális evésre szánt időablak

Az időszakos böjt – más néven időablakos étkezés – hasznát tűzoltók körében kutatták. Azt találták, hogy akik 10 órás időablakon belül étkeztek (vagyis például reggel 8-kor ettek először és 18 órakor utoljára, és a nap többi részében "pihent" az emésztésük), azoknál a "rossz koleszterin" mennyisége csökkent, ezzel pedig a szívbetegség rizikója is.

A tízórás időablak javította az érintettek vérnyomását és vércukorszintjét is

bizonyos alapbetegségek – közte diabétesz, magas koleszterinszint vagy magas vérnyomás – esetében.

A kontrollcsoport 13 órás időablakban étkezett, mindkét csoport tagjai mediterrán diétát követtek. A kisebb időablakban étkező egészséges tűzoltóknál jobb közérzet mellett egyéb egészségügyi előnyök jelentkeztek, mint például kevesebb lerakódás képződése az ereken belül.

Az adatok megerősítik azt a feltételezést, miszerint lehet ideális időpontja az étkezések megkezdésének és befejezésének is. A tűzoltókkal végzett kutatás vezetője, Satchidananda Panda szerint a tízórás időablak ideális lehet, mivel a hat- vagy nyolcórás időablak a legtöbb ember számára túl sok megkötést jelent: előnye van, de az emberek nem képesek sokáig betartani. Úgy véli, szerveinknek pihenésre is szükségük van: az időablakos étkezés ezt a lehetőséget nyújtja.

A cirkadián ritmus szabályozza, mikor éri meg enni

"Belső óránk mondja meg szervezetünknek, hogy a nap melyik szakaszában mit kell jobban csinálnia. Úgy tűnik, az emésztésünk késő délelőtt a legjobb" – fogalmazott Courtney Peterson, az Alabamai Egyetem táplálkozástudósa az eredmények kapcsán.

Már korábban mutattak arra jelek, hogy cirkadián ritmusunk

étvágyunkra, emésztésünkre és vércukorszintünkre is hat.

A súlyvesztéssel kapcsolatos kutatásba 16 túlsúlyos vagy elhízott embert vettek be. Egy részük egy órával ébredés után kezdett enni, másik részük azonban öt órát várt ezzel. Később a két csoport cserélt. Az elfogyasztott ételek és kalóriatartalmuk megegyezett. A kutatók a horminszint vizsgálatával arra jutottak, hogy a később étkezők szervezetében a leptin 16 százalékkal kisebb mennyiségben van jelen – ez a hormon felelős a teltségérzet kialakulásáért. A későn étkezők gyakrabban is érezték magukat éhesnek.

Az is kiderült, hogy ezek az emberek sós, magasabb keményítőtartalmú ételekre vágytak: az éhség az oka ennek is, mivel ilyenkor tartalmasabb élelmiszerek után kezdenek sóvárogni az emberek. Zsírszöveteik szerkezete is megváltozott, ami valószínűsíti, hogy a később megkezdett étkezések hízáshoz vezetnek. A később étkezők napi 60 kalóriával kevesebbet is égettek naponta.