Nyitókép: YouTube/kormany.hu

Merkely Béla szerint a járvány miatt versenyelőnybe került az SE

Infostart
2022. október 13. 09:46
Míg a legtöbb egyetemen romlott, addig a Semmelweis Egyetem (SE) 30 százalékkal növelte tudományos teljesítményét a koronavírus-járvány alatt - mondta az intézmény rektora csütörtök reggel az M1 televízióban annak apropóján, hogy a világ legjobb 250 egyeteme közé került az SE a Times Higher Education (THE) világrangsora szerint.

Merkely Béla elmondta, hogy a rangsorban a világ 28 ezer egyeteme közül a legjobb 1800-at vizsgálják, és hagyományosan öt terület - oktatási környezet, kutatás, idézettség, az üzleti partnerektől származó kutatás-fejlesztési bevételeket magukban foglaló ipari bevételek és nemzetközi orientáció - mutatói alapján mérik az intézményeket.

Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány alatt is sikerült növelni például a tudományos teljesítményüket, míg

a többi egyetem jellemzően visszaesett például a távmunka miatt.

A rangsorról azt közölte, ahhoz, hogy a legjobb 250 egyetem között szerepeljen a Semmelweis Egyetem, bizonyos mutatókban a legjobb 10 között kell, hogy legyen. Hozzáfűzte, nagyon magas például az intézményből kikerülő publikációk idézettsége.

"A Semmelweis Egyetem oktatási színvonala, kutatási teljesítménye és betegellátási aktivitása példamutató" - fogalmazott a Merkely Béla.

Az intézmény szerdai közleményéből kiderült, hogy az SE a legtöbb indikátorban javítani tudott, legjelentősebbet az idézettség és a kutatás terén. Az Európai Unió tagállamai között a Semmelweis Egyetem a 64. helyen áll, jellemzően német, francia és belga egyetemek előzik meg a listán - tudatták.