Nyitókép: NASA/Johns Hopkins, APL/Steve Gribben

Aszteroidának fog ütközni egy űrszonda, ráadásul direkt

Infostart
2022. szeptember 23. 06:25
A Dimorphos nem veszélyezteti a Földet, viszont a szándékos ütközés révén a NASA gyakorolhat arra az esetre, ha egy, a bolygónk felé haladó égitestet kellene eltéríteni útjából.

A NASA tervezete Dupla Aszteroida Átirányítási Teszt, azaz az angol rövidítés alapján DART-nak nevezett űrszonda szeptember 27-én találkozik majd a 170 méter széles aszteroidával. Kettejük ütközése a számítások szerint magyarországi idő szerint 13:14-kor következik majd be.

A Dimorphos körülbelül 11 óra 55 perc alatt kerüli meg bolygópárját, a Didymost, a NASA csillagászai pedig azt remélik, hogy miközben a DART a nagy sebességű ütközéssel elpusztítja önmagát, ebből az időből körülbelül 10 percet lefarag - írja a Sky News.

"A DART által megcélzott aszteroida nem jelent veszélyt a Földre, de tökéletes kísérleti terep. Azt akarjuk megállapítani, hogy ezzel a módszerrel eltéríthetünk-e egy égitestet, ha az veszélyeztetné a Földet. Ez a technika a mozgási energiára épül, és ütközéssel lökné le a pályájáról az aszteroidát, mielőtt az belecsapódna a bolygónkba." - fogalmaz a küldetéssel kapcsolatosan a NASA.

A DART több mint 24 ezer kilométer/órás sebességgel száguld majd az ütközést megelőzően, a találkozó pedig a Földtől több mint 10 millió kilométeres távolságban lesz. Az űrszonda természetesen legénység nélküli, és teljesen automatikusan repül.

Az aszteroida eltérítésére tett kísérletet, mely első a maga nemében, az Olasz Űrügynökség műholdja rögzíti. Az Európai Űrügynökség (ESA) pedig 2024-ben kétéves útra küldi Héra űrszondáját, hogy megvizsgálja az ütközés utóhatását.

"Mire a Héra 2026-ban eléri a Didymost, a Dimorphos már történelmi jelentőséggel bír: remélhetőleg az első olyan objektum lesz a Naprendszerben, amelynek pályáját emberi erővel, mérhető mértékben módosították" - közölte az ESA.

Az alábbi videón a DART kilövése tekinthető meg.