Nyitókép: Bayerische Landesamt für Denkmalpflege

Ritka leletre bukkantak egy 1400 éves bajorországi sírban

Infostart / MTI
2022. augusztus 30. 19:21
Ez a tárgy ma helytakarékossági eszköz, egykor azonban a hatalom és a méltóság jele volt.

A mostani lelet mindössze a második, a kora középkorból származó, vasból készült összehajtható szék, amelyet Németország területén találtak - közölte a bajor műemlékvédelmi hivatal.

Európában eddig 29 olyan kora középkori sírt tártak fel, amelyben összecsukható székeket is elhelyeztek, ezek közül mindössze hat készült vasból.

A közép-frankföldi Ansbach körzetben fekvő Steinsfeldben, egy női sírban találták meg a régészek a Kr. u. 600-as évekből származó összecsukható széket, amely zárt állapotában 70x45 centiméteres, és az elhunyt lábainál helyezték el.

Mathias Pfeil hivatalvezető elmondta, hogy "ez az első pillantásra modernnek tűnő lelet abszolút ritkaság, és a legnagyobb kultúrtörténeti érdekesség, mert betekintést nyújt a lakosság vezető rétegeinek sírelrendezésébe, valamint a bútorok korai használatába".

Fotó: Bayerische Landesamt für Denkmalpflege

Szakértők szerint vasból és bronzból készült összecsukható székeket már az ókor óta készítenek. Az ilyesmi a társadalomban betöltött tisztség fontos jele volt, ami szimbolizálta a hatalmat, a tekintélyt és a méltóságot. Főként női sírokban fordulnak elő sírmellékletként.

A steinsfeldi sírban egy 40-50 éves nő nyugodott. A halott nő nyakában színes üveggyöngyökből álló nyaklánc volt, övén pedig többek között egy fibulákból és egy nagy gyöngyből készült medál. Mellette feltártak egy férfi sírját is, abban egy bronz övcsatot, valamint egy teljes fegyverkészletet is találtak.

Fotó: Bayerische Landesamt für Denkmalpflege