Nyitókép: MARHARYTA MARKO/Getty Images

Gigantikus üstökös közelít, de nem kell megijedni, csak megnézni

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2022. július 3. 19:47
Különleges égi látványosságban lehet része annak, aki a következő hetekben felfedezi a Föld közelében elhaladó C/2017 K2 PanSTARRS üstököst, amelynek magja kétszer akkora, mint a Mount Everest.

A C/2017 K2 PanSTARRS üstökös neve onnan ered, hogy 2017-ben fedezték fel a Hawaii szigeteken, a PanStarrs égboltfelmérő program keretében. Már úgy jelent meg, hogy száguld a Föld felé az üstökös, de Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója szerint ez egy erősen túlzó megfogalmazás.

"A bonyolult elnevezésű üstökös valóban most halad át a Naprendszer belső térségein, de mindössze arról van szó, hogy a Naprendszer belső térrészeibe érkezik egy látogató. Az Oort-felhőből jön, ami az üstökösmagoknak egy nagyjából egy fényév sugarú hatalmas tárháza, és általában akkor kerül onnan be egy üstökös a Naphoz közeli pályára, ha egy közeli csillag elhaladt mellettünk. Tehát évmilliókkal ezelőtt valamikor a Naprendszerhez közel került egy csillag, az megzavarta ennek a jeges égitestnek a mozgását, és akkor indult el befelé, Nap körüli pályán keringve" – magyarázta a csillagász.

Kiss László arra is felhívta a figyelmet, hogy az üstökös valóban kétszer akkora, mint a Mount Everest, de nagyon nagy távolságban fog mellettünk elhaladni. Most június-július-augusztusban mintegy száz napig végig megfigyelhető lesz a Földről távcsővel a déli irányban.

A Kígyó és a Kígyótartó csillagkép környékén, távcsővel, vagy otthoni kis kézi távcsővel lesz látható, mint egy halvány paca. Szabad szemmel fölösleges keresni.

"A hír nagyságát az adja, hogy ilyen nagy üstökösmag utoljára a Hale-Bopp-üstökös volt 1997-ben, sőt az még ennél is nagyobb volt, de ez egy Oort-felhőből érkező üstökös, tehát millió évekig még a Nap közelében sem járt. Ritkán jönnek olyan látogatók, amelyekben

a Naprendszer kialakulása előtti anyag is megőrződött mindmáig"

– mondta a szakember.

A PanSTARRS-t 2017-ben fedezték fel a Hawaii szigeteken, 2,5 milliárd kilométerre volt a Naptól, ami azt jelezte azonnal, hogy különleges üstökös. A különlegessége abban rejlik, hogy nagyon nagy a magja, a becsült átmérője az égitestnek 18-20 kilométer – magyarázta.

"Ezekben a napokban egyébként egy csillaghalmaz közelében látszik, de nem olyan gyönyörű csóvás égi vándor, mint két évvel ezelőtt a Neowise üstökös" – mondta Kiss László.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gigantikus üstökös közelít, de nem kell megijedni, csak megnézni – Kiss László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást